A kézujjaim dagadása elmúlt, kellemes mellékhatásként a derekam sem fáj. Sajnos a fájdalommentes életnek ára van, jelenleg is szteroidot szedek (napi 4 mg), s ez már így is marad a kórházig.
Kórházba előreláthatóan július közepén fekszem, orvosom is van, szóval remélem, tényleg sínen vagyok most már, és ugyan kissé göröngyös az utam, de talán ismét minden renden lesz.
Másik bőrgyógyászati vélemény szerint is pikkelysömör van a könyökömön, és a rá kapott krém is használ kicsit, szóval bele kell törődnöm, hogy ezt is megnyertem magamnak az élet nevű játékban. Oda se neki, eggyel több, vagy kevesebb, most már igazán nem számít, és ezentúl orvosilag igazolt okom lesz arra, hogy tengervízben fürdőzzek fürödjek. 😉🏞️🏖️
Múlt hét végén céges rendezvényen voltam, és ott egy kolléganővel beszélgetve döbbentem rá, hogy milyen jó nekem. Jó nekem, mert könnyedén tudom venni a bajokat, és jó nekem, mert szinte mindenen nevetni tudok, még ha kényszeredetten is. A kolléganő kérdezte ugyan, hogy mi a titkom, de akkor nem tudtam rá válaszolni. Viszont sokat gondolkoztam rajta, és azt hiszem amiatt van ez így, hogy ezek a dolgok (betegségek) semmiségnek tűnnek a gyerekkoromhoz képest. 🤷🏻♀️
Gyerekként nem nevettem, legalábbis nem készült olyan fénykép, ahol akárcsak mosolyognék. Kivételt képeznek azok a képek, melyek a nagymamámnál készültek, ott felszabadult-mosolygós gyerek lehettem. Szép (jó) emlékeim is kizárólag a mamámmal töltött időszakokról vannak, egyébiránt sivár-, már-már kegyetlen gyerekkorom volt.
Nem szeretném sajánltatni magam, ezek tények, melyek meghatározzák az életfelfolgásomat, a lényemet, és nem utolsósorban az egész életemet. Mit nekem két-három betűs-, ilyen-olyan autoimmun nyavaják, hiszen én túléltem a gyerekkoromat; már ezért hős vagyok. 💪🏻
Komolyra fordítva a szót, több dolog is meghatározza a hozzáállásomat egy-egy betegséghez. Az egyik ilyen, hogy mit okoz (bénulás, fájdalom, vakság, stb.). A reuma betegség(ek) nagy fájdalommal jár(nak) és ugyan abból is képes vagyok viccet csinálni, legbelül egyáltalán nem vicces amikor nem tudok fogni a kezeimmel, mert annyira fájnak.
A másik meghatározó dolog az az, hogy adott betegség gyógyítható-e. Ha igen, akkor mindent megteszek a gyógyulásért, ha nem, akkor mindent megteszek a minél jobb állapotért. Én így fogom fel a betegségeket, és így állok hozzá szinte mindenhez.
Múlt szombaton -közvetlenül a céges buli előtt- elestem. 😱 Talán még sosem estem ekkorát, de most is szerencsém volt, nem tört el/be semmim, pedig alig van olyan testrészem, amit ne ütöttem volna meg. Legjobban a jobb (eddig ép) karom sérült, és szereztem néhány ingyenes „tetoválást” is a lábaimra, felkaromra. 😵💫
Talán mire megyek a kórházba, ezek elmúlnak, vagy legalább elhalványodnak valamennyire. Természetesen ebből is viccet csináltam, de csak akkor, amikor meggyőződtem arról, hogy tudok mozogni… 😄