Göbök

Két hete derült ki, hogy a pajzsmirigyemen több göb is van. Ezek közül kettőből vettek ma mintát, ultrahang vezérléses biopsziára volt időpontom. Az endokrinológus elmagyarázta, hogy mit fognak csinálni, utána is olvastam, szóval abszolút felkészülten érkeztem a vizsgálatra. Szorongásoldót is vettem be, egyrészt a fehérköpeny szindróma miatt, másrészt, mert nem bíztam magamban, hogy eléggé felkészültem-e… ? 

Azt hiszem, nem is én lennék, ha simán megúszom a dolgot, már szinte természetes, hogy a beavatkozás után rosszul lettem. ? Azt mondták, hogy fehérebb voltam, mint a maszkom, de én ezt nem láttam. Csak azt éreztem, hogy mindjárt elájulok, és a lábam sem tartott meg. Kicsit üldögéltem, aztán ahogy visszatért belém az élet, kikísértek a folyosóra, hogy ott üldögéljek még egy keveset. Nagyjából fél óra után szedtem össze magam annyira, hogy el mertem indulni. A kórház bejáratánál várt a férjem, csak odáig kellett elevickélnem. Most már nincs baj, csak tompa nyomást érzek, és azt a fura fájdalmat a nyelőcsövemnél, amit a mostanában egyre sűrűbben előforduló nyelőcső görcsnél szoktam érezni. Most 1-2 napig nem emelek nehezet, és nem hajolgatok, ha nem muszáj, és reménykedem, hogy reggelre ez a kellemetlen nyomás érzés is elmúlik. Az eredményt nem aggódom túl, de azért elmondok néhány imát, hogy minden rendben legyen.