Az utóbbi heteim azzal (is) teltek, hogy időpontot foglaljak a 4. Covid oltásomra. Igen ám, de ez sehogy sem akart sikerülni, ezért kénytelen-kelletlen elmentem Pestre, egy közismerten regisztráció nélkül is fogadó kórházba. Felkészülten érkeztem (oltási kérelem kitöltve, iratok a kezemben, előző 3 oltás igazolása az oltási könyvemben), ezért feltételeztem, hogy hamar túl leszek az egészen, és a következő busszal (2 órányi idő) mehetek is haza. Az “ember tervez, Isten végez” mondás ma újra értelmet nyert, mert bár alig voltak néhányan előttem, én 2 óra múlva még ott várakoztam (végül a férjem vitt haza). Viszont mindez az én érdekeimet szolgálta, és bár ez biztosan nem látszott rajtam (az a fránya türelmetlenség… 🙄), nagyon hálás voltam érte (ezt szavakkal igyekeztem is kifejezésre juttatni). Amikor az első 2 oltást kaptam a helyi szakrendelőben, azt sem kérdezték meg, hogy milyen gyógyszer az az Ocrevus. 🤷♀️ A 3.-at a háziorvostól kaptam, aki tud minden nyavajámról/gyógyszeremről, ő annyit kérdezett, hogy a neurológusommal megbeszéltem-e.
Ma pedig, mindent tudni akartak. Először is hatalmas dicséretben részesítettek (szó szerint), hogy van oltási könyvem. Szintén egy pár szép szó, mert rendesen volt kitöltve a kérő-lap (betegségek, gyógyszerek, meg minden). Min. 100 db “elnézést kérek”, mert sokáig tart dönteni (már én voltam zavarban; ezáltal azt is átéreztem, hogy milyen zavaró, ha ennyiszer kérnek elnézést 😁). Hatalmas dicséretet küldtek a neurológusomnak, hogy mennyi védőoltást megkaptam az SM gyógyszerek előtt. 🙏 Aztán az oltást javasló orvos megnézte az interneten egy orvosi oldalon, hogy az SM-re és az RA-ra kapott gyógyszereim mellett kaphatok-e Covid oltást. Miután valami nem volt neki egyértelmű, felhívta egy kollégáját aki, mint utána kiderült, éppen a jól megérdemelt szabadságát tölti. Ezek után sima ügy volt az oltás, de kérte, hogy várjak, mert ír a neurológusomnak egy pár sort. Egy 2 oldalas ambuláns lappal bocsátott utamra, és a lelkemre kötötte, hogy kérjek időpontot hozzájuk egy oltási tanácsadásra (e-mail címmel ellátott). Az ambuláns lapon szerepel az is, hogy melyik típusú Tetanusz oltást kaphatom meg, ha erre lenne szükségem, de le van írva a bárányhimlő és a skarlát ellen adandó vakcina neve is. A tanácsadáson többek között adnak majd egy mindenre kiterjedő, rám szabott javaslatot is.
Nagyon sokat (rengeteget) járok orvosokhoz, és általában jó tapasztalataim vannak (néhány kivételtől eltekintve), de ilyen mindenre kiterjedő odafigyelést eddig csak a neurológusomnál, és a fogorvosomnál tapasztaltam.
Az oltás már-már megszokott mellékhatásaként, mostanra izomláz lett a felkaromban.
Csütörtökön lemondtam a hátralévő 4 kezelést, melyet az alagút szindrómára kaptam. Nemhogy javított-, inkább rontott rajta az ultrahang, már alig tudok fogni a jobb kezemmel, melyre viszont igen nagy szükségem lenne.
Ahogy mentem a fogorvoshoz, a buszon kicsúszott alólam a lábam. Pontosan nem tudom, hogy mi történt, mert egy pillanatra minden elsötétült, csak arra emlékszem, hogy valaki elkapott, majd leültettek, és ittam a vizemből. Előtte egy nagy fájdalmat éreztem a hasamban és a jobb kezemben (ezzel kapaszkodtam) egyszerre, valószínűleg ez verte ki a biztosítékot. 😑 Nem mondom, hogy nem ijedtem meg, de szerencsére időm sem volt gondolkozni, mert egyedül utaztam busszal, időpontra mentem, és tudtam, hogy utána haza is kell jutni, szintén tömegközlekedéssel. A kezelést végül a pihenés előtérbe helyezése-, és a nagy kézfájdalmak miatt mondtam le. 🤷♀️
A fogam új korában volt utoljára ilyen jól, és ez reményt ad arra nézve, hogy 1,5 év után eljuthatunk odáig, hogy ideiglenes tömés helyett végleges tömést kapjon. 🦷 🤞Szeptemberben kiderül.
A jövő hét -hétfő kivételével- a pihenésé, és ha olyan lesz a csillagok állása is, akkor a jövő hét végét a Tisza-tónál töltjük. Jó lesz kicsit kikapcsolni, majd szombat éjjel biciklizni egyet. 🚴♂️🚴♀️💖