Ilyen az élet, mert így van a Világ berendezve. 🌍
Történt, ugyanis, hogy anyósom „A” típusú gennykeltő baktériumát sikerült elkapnom. Az, ahogy ez ilyen hamar kiderült, egy nagyon alapos és kedves háziorvosnak köszönhető, aki üdvözölte a Pneumococcus elleni oltásomat, mert így nekem nem lett tüdőgyulladásom. Így is majd’ belepusztultam a fertőzésbe az asztmám miatt, de 9 nappal a kezdetek -meg némi vasárnapi pánik- után elmondhatom, hogy most már biztosan megmaradok. 😉
Eközben anyósom is leküzdötte a mindenféle fertőzését (bakteriális tüdőgyülladás és övsömör), ezért számára hamarosan eljön a hazajövetel ideje.
Mielőtt beteg lett, ő jött-ment lakáson belül, de most fekvőbeteg, és jelenleg nem tudjuk, hogy valaha is talpra áll-e még (a tüdőgyógyász szerint az is csoda, hogy a fertőzést túlélte).
Gyorsan fel kellett nőni a feladathoz, de elég hamar találtam bérelhető ápolási ágyat (mely megfizethető), és több nagyon kedves ember segítségével találtam gondozónőt is anyósom mellé. Sőt, mindennek a tetejében megkaptam egy olyan intézmény elérhetőségét is, ahol hosszú távon is elhelyezhető lesz, amennyiben szükségessé válik.
És most erről szeretnék írni néhány gondolatot.
Életem során többször kerültem kilátástalannak tűnő helyzetbe, de valahogy az élet mindig pótolta a másik kezével azt, amit az egyikkel elvett.
A kilátástalanság most abból fakadt, hogy ki fogja ellátni anyósomat, hiszen én itt a településen nem ismerek senkit, az önkormányzati beteggondozás kimerül a járóbetegek/idős emberek ellátásában?! Teljes tanácstalanságomban eszembe jutott egy kedves ismerősöm, aki a szüleivel hasonló dolgokon megy keresztül, mint én anyósommal. Őt kerestem meg telefonon, és hamar kiderült, hogy a legjobb döntés volt, ami történhetett jelen esetben. Tőle kaptam egy telefonszámot, és bár az az illető már nem vállal gondozást, de segítőkész és ismeretlenül is kedves volt velem, ezért rövidesen talált valakit, aki talán elvállalja. És ettől a hölgytől kaptam meg az otthon vezetőjének elérhetőségét is, mert szerinte ott jobb helyen lenne, mint itthon (értve ez alatt azt, hogy ott 24 órás felügyelet-, állandó orvosi ellátás-, és szakszerű gondozás van).
Ma el is jött a gondozóhölgy, megbeszéltük a fontosabb részleteket, és a szombat reggeli főpróba után eldönti, hogy tudja-e vállalni. (Ehhez az kell, hogy anyósom együttműködő legyen, de azt hiszem, ezzel nem lesz gond.)
És az van, hogy az élet ismét bebizonyította, hogy vannak még jó és kedves emberek, hiába durvul el a Világ, mindig lehet találni segítséget. ❤️ Igaz, ehhez kitartás kell, meg elszántság, és jónak is kell lenni, meg kedvesnek másokkal, és azt hiszem a segítőkészség alapfeltétel, de akiben mindez megvan, annak nincs lehetetlen. Meg két nagy előnyöm is van másokkal szemben. Nevezetesen az, hogy amikor nyomás nehezedik rám bármi miatt, az én erőm megsokszorozódik, és, hogy akkor sem adom fel, amikor már minden reménytelennek látszik. 🤷🏻♀️
A fentiek miatt a nap végén nyugodtan elmondhatom, hogy minden követ megmozgattam annak érdekében, hogy anyósomnak olyan körülményeket teremtsek, melyben a méltósága megmarad, szakszerű ellátást kap, de itthon van. S ha ez végül mégsem lesz jó, vagy elegendő, van a tarsolyomban további lehetőség a szakszerű, de gondos ellátásra, intézményi kereteken belül.
És ezért végtelenül hálás vagyok mindenkinek, aki bármivel is hozzásegített ezekhez a lehetőségekhez. 🙏🏻 ❤️