A téma ezúttal (sem) SM, hanem nőgyógyászati.
Tegnap a műtét előtti vizsgálatokat intéztem el, vérvétel, EKG, (a tüdőröntgen elmaradt, mert idén már voltam), az altatóorvoshoz meg nincs időpont, így ez majd valamikor később lesz. Kaptam időpontot a főorvosi betekintésre is, így aztán mondhatnám, hogy minden happy, de nem teszem, mert…
A vérvételért fizetni kellett (más intézmény vérvételét nem fogadják el), ami már önmagában is felháborít, hiszen akkor minek a TB. Mondják nekem, hogy 12000 Ft (nem a világ vége, de akkor is…), és kártyával nem lehet fizetni, csak készpénzzel. Én meg mondom, hogy rendben és kérek egészségpénztári számlát (elvégre is, azért fizetünk minden hónapban x összeget, hogy legyen belőle év végén egy kis visszatérítés, amiből meg szemüveget csináltatunk). Láttam, hogy ez gond, de akkor még nem tudtam, hogy miért. Elkísértek egy másik helységhez, ott kellett várakoznom. 20 perc után bekopogtam és érdeklődtem, hogy sokat kell-e még várni a számlára, mert ha igen, akkor inkább nem kérem, fizetek és megyek. Persze leteremtettek, hogy sok a munka, és becsukták az ajtót az orrom előtt. Majd mire kimorogtam magam (magamban), addigra ismét nyílt az ajtó, és elmondták, hol kell fizetnem. Uhh… Elmegyek a gazdasági irodába, beadom a papírokat, megbeszéljük az EP számlát, és mondja a hölgy, hogy 4700 Ft lesz, készpénzzel vagy kártyával fizek-e. Elmondom neki, hogy a vérvételen mennyit mondtak, de csak erősködik, hogy ez bizony ennyi, azóta még egyszer átszámolta. Kapott 300 Ft borravalót (tudom-tudom, nem a világ) és vegyes érzésekkel távoztam.
Miért is van az, hogy számla nélkül 12000, számlával meg 4700 Ft amit fizetni kell? A nagynéném erre azt mondta, ez pofátlanság ugyan, de kevés a nővérek fizetése, valahogy pótolniuk kell a jövedelmet.
Basszus, és akkor a beteg embereket kell meglopni??
Vagy, hogy is van ez? Ráadásul van néhány betegségem, járok vele pár inténzménybe, de eddig soha, sehol ilyen nem fordult elő, pedig ott is kevés a fizetés… Arról nem beszélve, hogy az én jövedelmem is kevés, de ezért még nem lopok meg senkit, főleg nem jutna eszembe beteg embertől elvenni egyetlen forintot sem.
És sajnos a nőgyógyászattal kapcsolatban ez a tapasztalatom bármilyen téren. Egy specialista vizsgálata 70 ezer Ft, ami kb. 15 perc. Vagy egy magán műtét ára az én esetemben 3 millió Ft, de nem vállalják, mert az SM kockázatot jelent. És akkor mi van? Akkor húzzam le magam a WC-n, mert SM beteg vagyok? Kiakadtam rendesen, akkor is, most is.
Nem mondom, hogy kíváncsian várom a továbbiakat, mert volt akit a műtét napján küldtek haza, hogy elmarad a beavatkozása, szóval nem, nem vagyok kíváncsi semmire, csak szeretnék már túl lenni ezen az egészen.