2022

Ebben az évben hihetetlen mélységeket jártam meg, de jó dolgok is történtek 🙏, viszont a fellegekbe nem sikerült eljutnom, de jövőre mindenképpen bekukkantok oda is… ✈
Sokszor az is küzdelem volt, hogy a felszínen maradjak, az utolsó hónap pedig feltette az i-re a pontot; a szűkebb és tágabb családban is szinte mindenkinek volt valamilyen betegsége.

A mélypont a nőgyógyászati műtét volt február végén, utána azért el-lavíroztam valahogy. Miután a reuma betegségre kaptam hatékony gyógyszert, egy kis szünet következett, hogy aztán újult erővel legyen megint minden kicsit rosszabb. Idén volt az első olyan nyaralásunk, amikor sok időt töltöttünk a szálláson, na nem azért, mert olyan kényelmes, vagy extra lett volna, és az időjárásra sem panaszkodhattunk egyszer sem. Az SM mutatta meg, hogy ki az úr a “háznál”, de ez nem vette el a kedvünket, jövőre is megyünk, már csak azért is…
Mélypont volt az életünkben, amikor a férjemnek fel kellett adni a munkáját, de mostanra kiderült az is, hogy szerencsésen váltott, így végül nagyon jól jöttünk ki belőle.
(A Világ dolgai elég rosszul alakultak 2022-ben, és jelenleg úgy néz ki, hogy ez a tendencia folytatódik jövőre is. Persze a lelki békém érdekében igyekszem kizárni a külvilágot, de nem vagyok sem vak, sem süket, a boltban meg lassan fájdalmat okoz a szinte óráról-órára történő áremelkedés.)

Kiemelkedően jó dolog nem volt idén, de azért bőven voltak szép pillanatok. 🙏 Ilyen volt, amikor fizetésemelést kaptam, amikor kiderült, hogy nincs daganatom, vagy amikor el tudtunk menni nyaralni.
Felemelő momentum volt az, amikor az Innovatív gyógyszergyártók felkértek egy rövid bemutatkozásra amitől a könyvem iránti érdeklődés is új lendületet vett (egyébként idén többször is elolvastam, csak ajánlani tudom mindenkinek 😉). Bár már korábban megfogalmazódott bennem egy újabb kötet létrehozásának szándéka (rengeteg jegyzetem van hozzá), de most olyan megerősítést kaptam valakitől, hogy újult erővel fogok belekezdeni, és talán 2024-re el is készülhet. Ez nem az “Amíg nem adom fel, addig legyőzhetetlen vagyok” folytatása lesz, inkább egy regény lesz a betegségekkel való életről, de a saját pozitív szemléletemen keresztül. Ha sikerül összehozni amit elképzeltem, akkor az nem magánkiadásban jelenik majd meg, hanem könyvesboltban lesz kapható, de ha nem úgy sikerül, akkor meg e-könyv lesz belőle. Mindenesetre, a jövő évre fel van adva a lecke: könyvet kell írni, nem orvosokhoz járkálni… 😎
Apropó orvosok. Hálával tartozom mindenkinek, aki akár az autoimmun-, akár egyéb betegségeimben segíteni tudott nekem idén (is). Vannak néhányan, ezért összeteszem a két kezem, és hálát adok az égnek, hogy mindig találkozom segítő szándékkal (és nagy szaktudással a szándék mellett). Persze, néha van, hogy elsőre nem jön össze, de én általában addig megyek, amíg nincs megoldás a problémáimra. 🤷‍♀️

Azt kívánom 2023-ra, hogy javuljon-, de legalábbis ne romoljon a jelenlegi egészségi állapotunk. Kívánom, hogy mindenki érje el a kitűzött céljait, és szívből kívánom, hogy az ideinél is boldogabb legyen az új esztendő! 🙏

B.Ú.É.K. 🍾🥂