Hónap: 2021 október

Ma reggel nyáltermelés vizsgálatra volt időpontom egy autoimmun betegség gyanúja miatt. A vizsgálatra nem mentem el, mert elaludtam.
Múlt hét csütörtök óta rájöttem, hogy minden, amit eddig felépítettem, egyetlen csettintésre képes összedőlni, s én kezdhetem elölről az építkezést. Ami nagyon nehéz. Ezért néha azt éreztem, nem tudom átugrani ezt az akadályt. Ma pszichológusnál voltam. Nem az önkatéterezés miatt volt időpontom, de kb. a harmadik mondatnál kibukott belőlem, hogy nagy a baj. Igazából ennek is úgy álltam neki, mint bármi másnak az életemben: adott egy feladat, meg kell oldani. Azonban ez kifogott rajtam. Nagyon mélyre lökött a gödröm széléről, de még csak azt sem tudtam, hogy miért zuhanok. Zavaros a mondanivalóm? Ez a “feladat” mindent összezavart bennem. Azt éreztem, hogy kicsúszott a talaj a lábam alól, és nem találtam kapaszkodót. Nem segített semmi, ami eddig igen, úgy éreztem (és érzem most is), hogy igazságtalan az élet, amiért ilyen helyzet elé állít. Persze az igazságtalanság érzés nem építő jellegű, és igazából sehova nem vezet, és most, hogy már ezt tudom, sem lett könnyebb, inkább csak figyelmeztet; nem a jó irány felé megyek. Leértem a gödör aljába, ideje lenne felállni és felmászni. Könnyű azt mondani, de mindennél nehezebb megtenni! Elfáradtam. Belefáradtam a betegségekbe, és azok tüneteibe. Belefáradtam a sok vizsgálatba, és a rengeteg várakozásba.
Szeretnék már jól lenni. Szeretnék a “hogy vagy?” kérdésre őszintén válaszolni. Szeretném ha nem fájna a fejem, szeretném, ha nem fájna semmim. Szeretném, ha…, annyi mindent szeretnék, de nem sorolom. Ki kell másznom a gödörből. A feladat adott, “csak” el kell tudni végezni. Ma, egy rakás feladat kíséretében azt a tanácsot kaptam, hogy írjak. Mert az segít.
Írtam. Segített? Még nem tudom….