A dolgok jelenlegi állása szerint, talán soha nem is leszek már olyan, mint voltam.
Igaz, hogy régebben is elégedetlen voltam azzal, hogy milyen a fizikai állóképességem, de a jelenlegi mellett visszasírom azt. Az ember nem gondolja, hogy lehet rosszabb is (igaz, egy SM betegnél benne van a pakliban, hogy rosszabbodik, de mindaddig nem hisszük el, amíg ez be nem következik), aztán amikor ez bekövetkezik, akkor összedől a Világ körülötte. Nos, most romokban hever, és egyenlőre nem látom, hogy mikor épül fel, legalább félig (és nemcsak a szemem miatt nem látom).
Eddig reggel felkeltem, tettem a dolgomat délig, akkor pihentem egy kicsit, és délután kb. fél-, háromnegyed gőzzel, de tevékeny voltam, és itthonról ugyan, de dolgoztam. Ezzel szemben most reggel felkelek, reggeli utánra már elfáradok, de azért szeretnék valamit csinálni, így nekiállok főzni, vagy beteszek egy mosást (a takarítás meg sem fordul a fejemben, arra képtelen lennék). Jó esetben meg tudom várni, hogy az étel megfőjön, de van, hogy már közben le kell feküdnöm (és nem vadast főzök, csak mondjuk egy paprikás krumplit, vagy levest). Amíg a mosógép megy, addig lefekszem, de teregetés közben mégis le kell ülnöm, mintha 3 mosást teregetnék egyszerre. Nincs erőm, egy idő után nincs levegőn sem (igaz, ez javult valamennyit az elmúlt hetekben). A szemem még mindig fáj, amikor rajtam van a szemüveg, ha pedig elfárad, akkor szét folynak a betűk, a kép, és minden is. A fáradtság nem kíméli a kezeimet sem, ha sokat használom, remegéssel tiltakoznak. Ebben a lábaim szerencsére javultak, pár hete még azok is remegtek, mint a kocsonya, mostanában már nem, vagy csak nagyon ritkán. Az agyamat betakaró köd talán a legrosszabb. Üres a fejem, mert semmi nem marad meg benne. Nem tudok megjegyezni egyszerű dolgokat, nem tudok fejben számolni, és nem tudok két dologra figyelni. Két éve, mióta zúg a fülem, nálunk mindig szól valami zene (egy CD, a rádió, vagy a TV). Mellette simán dolgoztam, olvastam, telefonáltam, vagy beszélgettünk a férjemmel. Ez most nem megy, vagy zene, vagy más (igaz, az olvasás se nagyon megy, így legalább ez passzol). A beszélgetést nehezíti az is, hogy időnként nincsenek meg a szavak, így elég gyakran használom az “izé”-t, vagy a “tudod mit akarok mondani”-t. Ezen eleinte felhúztam magam, volt, hogy sírtam miatta, de most már lazán kezelem. A családom, barátaim tudják, hogy miért van, mással meg nem igen beszélek mostanában. A munkát a háziorvosra hallgatva januárban fogom először megpróbálni. Nagy szerencsém van, hogy a főnökeim türelmesek, és nem azért aggódnak, hogy mikor fogok már dolgozni, hanem azért, hogy teljesen meggyógyuljak.
A fentieket a Covidnak köszönhetem, és senki sem tudja megmondani, hogy meddig fog tartani, mert lehet, hogy 1 hónap, de akár 3 is, nekem meg ugye nem szokott szerencsém lenni…
Amiért különösen szomorúvá tesz ez az állapot az az, hogy az augusztus végi Ocrevus óta az SM nyugalomban van. Voltak kisebb-nagyobb tüneteim, de shubnak a közelében sem jártam, mondhatni, jól éreztem magam (legalábbis így emlékszem). Ma kaptam meg az influenza elleni oltást, január 07.-én pedig megkapom a 3. Covid elleni oltást.
Igazán vége lehetne már ennek a rémálomnak.
