Az Élet mindent elrendez

Ma reggel keserves fejfájásra ébredtem, szinte rögtön gyógyszert kellett bevennem. Aztán kicsit később jött a migrén -újabb gyógyszer, ezúttal migrénre- aurával, hányingerrel, fény-, és hang érzékenységgel. A háziorvos javaslatára újabb gyógyszerek, és még egy házhoz jövő injekciót is kilátásba helyezett, ha nem enyhül egy órán belül. A kisebb gyógyszermérgezés után kezdtem magamra találni, és 1,5 órával később már képes voltam arra is, hogy összefüggően elmondjak egy mondatot. Éppen kihevertem ezt a brutális rohamot, amikor megszólalt a telefonom. A múlt heti orvos hívott fel, hogy 28.-án megműtenek. ? Gyorsan be kellett menni a kórházba a beutalókért, a műtét előtti vizsgálatokat pedig hétfő/kedden le kell bonyolítani. Csütörtökön vissza a kórházba az aneszteziológushoz, és ha nem vagyok Covid+ hétfőn reggel, akkor végre megszabadulok az újabban “képletnek”-nek nevezett petefészkemtől (remélem még időben). ?

A fejem most is fáj (sajnos nagyon frontérzékeny lettem), de mégis, megkönnyebbültem. A férjemmel azt beszéltük meg, hogy a sorsra bízzuk a műtét helyszínét, vagyis, ahol hamarabb elvégzik a beavatkozást, az lesz a befutó. Ezt megjegyzem magamnak más esetekre is, mert így jelentősen csökkent az “idegbaj” mértéke (persze ehhez a Frontin is hozzátette a magáét), és ugyan zsibbad egy pár helyen, meg az egyensúlyom sem ?-as, de nem bénult le semmi, és elég normálisan tudok menni is. Először azt gondoltam, hogy a következő tíz napban lesz időm felkészülni, meg végrendelkezni, meg sajnálni magam…., de nem, ezekre pont nem lesz időm.
Helyette, ha az időjárás engedi, szombaton kirándulni megyünk (vagy társasozunk), vasárnap társasozunk, jövő héten pedig gyűjtöm a pozitív gondolatokat, és energiákat. A szülinapom egy hónappal a műtét után lesz, addigra fel szeretnék épülni, mert terveim vannak.
Szóval, rengeteg dolgom lesz, nem érek rá holmi negatív gondolatokra, tevékenységekre. ???