Az élet szép

Bármennyi gondom-bajom is volt az elmúlt 3 évben, mégis azt mondom, hogy Isten a tenyerén hordoz. ? Eddig minden problémámra lett megoldás, vagy szembe jött a válasz a kérdésekre. Nyilván ezeket nem adják ingyen, nagyon sokat tettem és teszek azért, hogy az életem a körülményekhez képest is könnyű-, de legalábbis könnyebb legyen.
Ma pl. egész nap azt figyeltem (munka mellett), hogy megnyitják-e az időpontfoglalót a SOTE endometriózis ambulancián. Délben már éppen kezdtem feladni, amikor az esélytelenek legnagyobb nyugalmával még egyszer megnyitottam, és láss csodát, jövő hét keddre volt 4 szabad időpont. Ebből lett az egyik az enyém! ☺️ Ilyenkor minden olyan egyszerűnek tűnik, mintha eleve így lett volna elrendelve… ??‍♀️

Nagyon büszke vagyok magamra, mert a héten minden szükséges kontrollvizsgálatra szereztem egy-egy nem túl távoli időpontot, ami a mai világban nem is olyan könnyű. Ez a mai foglalás pedig egyenesen szülinapi ajándékként érkezett. ???
Egy ideig olyan érzésem volt, hogy már soha nem lesz vége ennek a mélyrepülésnek, de mostanában mintha kiderülne az ég felettem, és még a nap is kikandikál a felhők mögül. ? ?

Nagyon várom az Ocrevust, mert határozottan érzem, hogy segít. A műtét miatt 1 hónap csúszással kapom meg (mondjuk az engedélyt sem kapkodták el), az SM pedig jelezte, hogy szükségem van a gyógyszerre. A tüneteim gyarapodnak, némelyik rosszabbodik, úgyhogy itt az ideje megint jobban lenni. ? (Azért milyen érdekes, hogy az ember (lánya) milyen hamar hozzászokik a jóhoz, és csak akkor tűnik fel, hogy mennyire jó volt, ha megint elromlik valami. ?)

Szóval, a Világban zajló szörnyűségek-, és a szűk környezetemben lévő nehézségek ellenére is azt mondom, hogy az élet szép. Egész életemben minden helyzetben azt az egy jó dolgot kerestem, amiben megkapaszkodva ki tudtam húzni magam a rosszabbnál rosszabb történetekből, és valahogy mindig sikerült is talpra állni. Most sem lesz ez másként, bár az igaz, hogy most az átlagosnál tovább tart.