Az egyik kutyánk beteg. Szombaton kihívtuk hozzá az állatorvost, aki néhány injekció beadása után kérte, hogy kedden vigyük el a rendelőbe, mert ultrahangra és vérvételre is szükség lesz. Az Ó-Németjuhász nincsen autóhoz szoktatva, ezért úgy döntöttünk, hogy én vezetek, a férjem meg vigyáz a kutyira, hogy “ne menjen ki észből”. A kutya nyugodt volt és békés, én is elvezettem az állatorvosoz, de azt hiszem, ez volt az utolsó utam sofőrként. 😭
A vezetéssel nem volt baj (ha a segédmotort is számolom, 14 éves korom óta van jogosítványom; ez 36 év), de a térérzékelés megkeserítette ezt a pár kilométert. Állandóan attól féltem, hogy belemegyek az árokba. A férjemet kérdezgettem végig, hogy nem megyek-e nagyon az út szélén, hogy nem megyek-e le az útról? Ő pedig végtelen türelemmel válaszolgatta, hogy nem, pont középen megyünk, dícsért, hogy mindent nagyon jól csinálok, de mire odaértünk, bizony elsírtam magamat, annyira féltem. 😭 Mert én tényleg azt látom, hogy ferdén megyünk (amikor nem én vezetek akkor is), tényleg azt látom, hogy az autó lemegy az útról, vagy a szembejövő jön nekünk… 😵
Amikor az állatorvosnál végeztünk, én ültem hátra a kutyussal, a férjem pedig hazavezetett. Pajtikám nagyon jól viselkedett, mondhatni ő vígasztalt engem, annyira nyalogatta a kezemet. ❤
Amikor hazaértünk, szinte repült a másik kutyánkhoz, annyi mesélnvialója volt a “nagy útról”, történésekről. Mára az is kiderült, hogy nagy valószínűséggel keringési problémája van, de a citológiai eredmény (a has-űri folyadékból) csak kedden lesz készen. Pajtikám tehát kétféle gyógyszert kapott, most már ismét jó kedvű kutyi, aki alig várja, hogy egy kicsit futkározhasson a kertben. ❤️
Én pedig…, az elkeseredésem határtalan, hiszen imádtam vezetni. Túlzás nélkül mondhatom, hogy a vezetés az életem volt. Alig vártam, hogy meglegyen a jogosítványom segédmotorra, és madarat lehetett volna fogatni velem, amikor 14 évesen megkaptam az első motoromat, egy Simson Endurot.
Azóta sokminden történt velem, de sosem gondoltam, hogy eljutok erre a pontra. Persze olvastam arról, hogy van, akinek elveszik a jogosítványát, és magam is átéltem ezt, amikor az “A” kategóriát bevonták. De még akkor sem hittem, hogy egyszer tényleg megtörténik velem.. 😭
