Egy pozitív tapasztalatot szeretnék megosztani veletek. 🥰
Az elmúlt 10 évem arról (is) szólt, hogy mennyire fáradékony lettem. Ehhez igazítottunk minden programot, sokszor kellett újratervezni, mert olyan fáradt voltam, hogy már-már a szememet is alig tudtam nyitva tartani. 😴 Ugyan az orvosom mondta, hogy sajnos az SM ezzel jár, de azt is mondta, hogy mozgással lehet javítani ezen az állapoton. Kb. 1 éve kezdtem “intenzív” mozgásba, nevezetesen sétálok a futópadon, és ha olyan a csillagok állása, biciklizni is szoktam. 🚶♀️ 🚴♀️ Ezidág nem vettem észre nagy különbséget, nem úgy, mint most, amikor a nyári melegből lett tavaszi hideg, majd meleg, majd hideg és eső és szél, meg mindenféle időjárásbeli anomália. ☀️⛈️🌬️ Nem mondhatom azt, hogy nem éreztem belőle semmit, de azt elmondhatom, hogy sokkal kevésbé viselt meg, mint eddig bármikor.
Persze fájt/fáj a fejem, és fáradékony is vagyok, de nem kényszerültem napokra ágyba, és eddig a nagyon durva aurás migrén is elkerült. Vagyis, az orvosomnak igaza volt, a mozgás segít abban, hogy könnyebben átvészeljem a frontokkal teletűzdelt időjárás okozta fáradtságot. 💪
Jól belegondolva, azt vettem észre, hogy aktívabban telnek a napjaim, a munkát is jobban bírom, és nem volt gond akkor sem, amikor egész nap nem volt lehetőségem lepihenni.
Szeretném kihangsúlyozni, hogy a fenti eredményt nem egyik napról a másikra értem el, hanem 1 év kitartó “munkájának” a gyümölcse. Hozzá kell tennem azt is, hogy a futópadon nem tudok futni (mert egyáltalán nem tudok futni), hanem csak sétálok, és azt sem gyorsan, mert a tempós gyaloglástól napokra lerobbanok a begörcsölt izmaim miatt. Sajnos ezen semmivel nem tudok segíteni/javítani, pedig ahhoz, hogy elinduljon a súlyom lefelé, tempóra is szükségem lenne. 🙈 Ennek ellenére nem adtam fel, sétálok minden nap, aminek az állóképességem látta hasznát.
Éppen ezért, saját tapasztalat alapján, nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek (akinek az állapota lehetővé teszi) a rendszeres sétálást. A futópad annyival jobb számomra a járdánál, hogy két kézzel lehet kapaszkodni rajta, vagyis amikor kibillenek az egyensúlyomból, akkor sem esek el. Másik nagyon pozitív tapasztalat a Nordic Walking botos séta, mert itt ki sem billenek az egyensúlyomból, hiszen a két bot nekem ebben segít. A térbeli elhelyezőképességem elveszett, szükségem van valamire, amihez igazodhatom. Ezek a botok nekem ebben segítenek, keretet adnak a szabad térnek (remélem érthető a megfogalmazás), és így már ismét mehetünk kirándulni, túrázni. 🏔️ 😊
Tegnap elkészült a lábamra szabott talpbetét, melyet a reumatológus javasolt, hiszen durva bokasüllyedésem van. 😱 Szerinte a derékfájdalmam is enyhülni fog a talpbetéttől, de ebben eléggé szkeptikus vagyok, mert eddig semmivel nem tudtak segíteni rajta. Vannak tabletták, krémek, meg mindenféle boszorkányság, de eddig nem sok eredménnyel. 😖 A legjobb még az injekció, de azt sem lehet mindig, sőt(!), és egy infúziókúra miatt 2 hétre kórházba feküdni meg nem szeretnék; szóval eddig patthelyzet. 😭 Viszont a fájdalom néha már-már tűrhetetlen, ezért még ebbe is belementem, és csináltattam talpbetétet. Igaz, egyelőre nem tudom hordani, mert nagyon fáj vele az egész lábfejem, de amíg tegnap délután dolgoztam (ültem), felvettem a (nyúl)cipőmet, amibe beletettem a vadiúj rózsaszín ( 😛 ) betétet. Nos, még így is fájt minden csontom, de legalább elkezdtem a hozzászoktatást, ami valószínűleg hosszú folyamat lesz (legalább 2 hét, de akár 6 is lehet).
A derékfájdalom (SPA) miatt felmerült a biológiai terápia lehetősége is, de ugye egyet már kapok (Ocrevus), nem tudom, hogy jó ötlet-e még egyet kapni, ahogy azt sem tudom, hogy lehet-e egyáltalán? Szerencsére ez utóbbi nem az én feladatom, az orvosaim ezt megbeszélik egymással, nekem “csak” azt kell eldönteni, hogy bevállalom-e.