Életem során volt pár vírusfertőzésem, de biztosan állíthatom, hogy mind közül a Covid volt a legrosszabb. 🦠 Nemcsak azért, mert majdnem meghaltam miatta, hanem mert amikor leereszkedik “a köd”, nekem végem, elveszítem korábbi önmagam, és leszek helyette egy demens valaki. 😱 A rövidtávú memóriám ilyenkor megszűnik létezni, és ezekre a napokra később sem tudok visszaemlékezni. Az első, ami még a fertőzéskor alakult ki, volt a legrosszabb, a tavlyi talán kicsit jobb volt, ott maradtak meg emlékfoszlányok, amiből később össze tudtam rakni azt az időszakot. Immár harmadszor jött vissza az életembe a feledékenység, ami elsőre talán viccesnek néz ki, de higgyétek el nekem, hogy nem az. Nem vicces, mert nekem kell észben tartanom a demens anyósom dolgait, a sajátomat, és a férjemet is én “menedzselem”, vagyis sok dolog van a fejemben, melyeket tudni kellene mindig. Ha “a köd” leereszkedik, én sokszor azt sem tudom, mi volt 1 órája, nem hogy azt, mi lesz 2 nap múlva. Ilyenkor nem emlékszem szinte semmire, mintha egy agyrágó bogár mindent kipucolna a memóriámból, ami benne volt. 🐛 Nem jutnak eszembe szavak, események, vagy pl. azt sem tudtam tegnap megmondani, hogy a kutyámnak milyen gyógyszert kell szedni. Ezen nem segít semmi, sem vitamin, sem gyógyszer, sem semmi általam ismert és kipróbált memóriafejlesztő játék (rejvény, sudoku, memóriakártyák, stb.). És sajnos a legtöbb orvos/ápolónő sem hiszi el, hogy nem vagyok hülye, csak elkaptam 2021. novemberében a Covidot, és még mindig annak a levét iszom, és ezért nem tudok értelmesen gondolkodni, sem emlékezni még a saját dolgaimra sem, ezért türelmetlenek, amitől meg feszült leszek…
Marad a naptár, melybe mindent is beírok, de annak is eszembe kellene jutni, hogy nézzem meg a naptárt. Nem ragozom, borzasztóan nehéz. 😔
Múlt héten azt hittem végre szerencsém lesz, de végül egy nagyon megalázó helyzet kerekedett belőle.
Szerdán este 19:00-kor kaptam egy e-mailt, hogy az endometriózis ambulancián nyitottak meg csütörtökre időpontokat. Foglaltam is gyorsan 11 órára, és csütörtök reggel izgatottan indultam el, mert reméltem, hogy pontot tehetek a hormongyógyszer sorsára (mely miatt nagyon sokat híztam). 6 időpontot nyitottak meg, ennek megfelelóen hatan ültünk a rendelő ajtaja előtt. Ültünk, és mindannyian -ki így, ki úgy- a megváltást reméltük az orvostól. Ám az orvos nem jött, még 3 órányi várakozás után sem. Végül 3,5 óra után jött egy ápolónő, és elmondta, hogy az orvos a műtóben ragadt, ezért azt kéri, menjünk haza, és még aznap mindenkit fel fog hívni egy új időpont miatt. Vártam a hívást csütörtökön, majd pénteken is, de nyilván az orvos nem telefonált; egyikünknek sem.
Ezzel az ambulanciával az a baj, hogy nagyon ritkán nyitnak meg időpontot, akkor viszont kb. 500 nő szeretne foglalni, és nekem az elmúlt egy évben ez nem sikerült (ezért voltam nayon boldog attól, hogy most meg igen). Sokan nyaggattak azzal, hogy menjek el magánrendelésre. Egy-egy endometriózis specialista magánrendelése, mely esetemben 20 perc volt, 50-80 ezer forintba kerül (nekem 60 ezer Ft volt). A specialisták a magánrendelésen mindenképpen műteni akarnak, melynek ára az én speciális esetemben (többféle autoimmun betegség, bél-, és hólyag érintettség, méh kivétel) 3 millió forintnál kezdődik, mely egy alap ár, bármi lehet műtét közben, ami plusz költség. Ebben az árban 5 nap kórházi tartózkodás van benne, ha többre lenne szükség, az is 90 ezer Ft/nap pluszban (ezt az árajánlatot kaptam). Államiban, TB alapon meg azt mondják, nincs olyan nagy baj, hogy műteni kellene, szedjem a hormont, és attól jobb lesz…
Értem én, hogy aki fiatal, az előrébb való, hiszen ő még szülhet gyereket, ha megműtik, de akkor legalább beszélnének egyet (ha TB alapon nem kell műteni, akkor magánban is mondják ezt). Szóval, ez nagyon-nagyon szomorú, és megalázó is egyben. 😕
