Célegyenes

A jövő héten pénteken megyek az orvosomhoz, hogy elindítsuk az Ocrevus előtti kötelező vizsgálatokat. Ha minden szerencsésen alakul, akkor januárban megkapom az első egész adagot. Most, hogy írok, elgondolkoztam, hogy vajon hozott-e változást az életembe ez a szer? Ha az elmúlt egy év SM panaszait nézem, akkor nyugodtan kijelenthetem, hogy igen, javult a helyzet. ? Egyedül a gát környéki bénulás nem akar még csak enyhülni sem (nemhogy elmúlna), de más téren stagnál az állapotom. Nem lett rosszabb az egyensúlyom, sem a kezem, sem a lábam. Ami ezidáig elromlott az úgy maradt, de mindig figyelmeztetem magam, hogy az volt az elsődleges cél, hogy ez megtörténjen, hogy ne romoljak tovább. 
Nagyon nehezen sikerült időpontot kapnom egy nőgyógyászhoz, az urológus által megtalált 6,5 cm-es mióma miatt. Igazság szerint voltam már egy magánorvosnál aki azt mondta, ez semmiség, semmi teendőm nincs vele, a panaszaimat pedig az SM okozza (ettől lassan a falra tudnék mászni ?). Amikor az endokrinológusnak ezt elmondtam (mert rákérdezett), akkor azt mondta, keressek egy nőgyógyászt. Kedden megyek, remélem nagyobb szerencsém lesz. ? Szerencsére a pajzsmirigyemen talált göbök nem rosszindulatúak, csak befelé növő strumma lett a diagnózis. Nagy megkönnyebbülés, márciusban kontroll.

ISBN, vonalkód, belív, borító, ofszet, műnyomó, irka, stb, stb…. Ezek a szakszavak mind a motivációs füzettel kapcsolatosak, és sokszor csak pislogok, hogy mi minden kell egy ilyen kiadvány elkészüléséhez. Mert nem elég csak megírni (lassan úgy látom, hogy ez volt a könnyebbik része), rengeteg munka van még vele azon kívül is. Egy kedves ismerősömnek hála, van aki segít nekem eligazodni ebben a számomra ismeretlen világban. Szerencsére, különben már rég lemondtam volna róla. Így viszont, én már a kezemben fogtam a saját művemet. ? Igaz, hogy még nincs borítója, és csak “mezei” papírra van kinyomtatva a saját nyomtatónkkal, de az érzés, hogy ezt én alkottam…, nagyon felemelő! ? Milyen érdekes, hogy mielőtt elküldtem nyomdai előkészítésre, legalább 20 x ellenőriztem, hogy minden vessző, és pont a helyén legyen, majd tegnap, amikor a kezemben fogva elkezdtem olvasni, találtam benne hibát. Izgatott vagyok, várakozással telve. Nagyon jól haladunk, talán már jövő héten mehet is a nyomdába…?