Csillagok

Ma volt a második ferezis kezelésem.

Szerdán, az első kezelés alatt sikerült egy kisebb riadalmat keltenem, mert rosszul lettem ?. A nővér profin kezelte a helyzetet, én nem annyira… Szerencsére hamar túlestem rajta, a további idő eseménytelenül telt. Piszok fáradt voltam utána, majd alvásból érzészavarra ébredtem, ami a bal oldalamat érintette, és pár óra alatt elmúlt. Az első kezelésnek egyéb hatását nem éreztem.

Ma, egy osztály-költözéssel egybekötött ferezis kezelésen vettem részt. Minden elismerésem az itt dolgozóké, azért is, ahogy ezt az egészet kivitelezték, és azért is, mert maradt energiájuk kedvesnek lenni. (A kórházban felújítják a neurológia osztályt, ezért másik emeletre kellett költöztetni mindent, és mindenkit.)
A mai kezelés alatt annyira fáztam, mint télen -20 fokban szoktam. ? Már 4 réteg takaró volt rajtam, és még mindig dideregtem. Egyéb esemény nem volt, és utána fél órával meg már melegem volt. ?? Ebédeltem (nagyon finom volt az ebéd), és utána, mint akit agyonvertek, aludtam egyet. ? Mikor felébredtem, hirtelen azt sem tudtam hol vagyok ??, egy kétszemélyes szobában találtam magam (külön nagyon hálás vagyok érte?). Jó dolgomban nem tudtam mit csinálni (miután bemutatkoztam a szobatársamnak, és beszéltünk is pár szót), elkezdtem olvasni. Ekkor jöttek a meglepetés csillagok ?. És azóta is itt vannak. Amikor látóideg gyulladásom lett, a szemfájdalom mellet az volt a másik tünet, hogy rengeteg fényes pont volt a szemem előtt. Most nincs olyan sok (1-2 van időnként), de van, és ennek én örülök. Hetek óta már csak a homály volt, most legalább csillagok is vannak. Szerintem ez jó jel, de majd hétfőn kiderül. A hétvége hosszú lesz és unalmas, de nem lehet minden tökéletes. ??‍♀️ Továbbra is az lebeg a (csillagos) szemem előtt, hogy visszakapjam a látásomat. Ha ennek az az ára, hogy hétvégén is kórházban vagyok, akkor zokszó nélkül elvagyok. Csak minden jól végződjön. ?