A héten állapotrosszabbodás miatt felülvizsgálati kérelmet adtam be. Az okmányirodában foglaltam ehhez időpontot, ahol a foglaláskor is, és az emlékeztető e-mailben is felhívták a figyelmemet, hogy 10 perccel hamarabb kell érkezni. Így is tettünk (persze a férjem vitt el), de a helyszínen kiderült, hogy az iroda 11-kor nyit (az időpontom 11-re volt). 😮 Az épület előtt,- és a környékén sem lehet leülni sehova (még egy nyamvadt pad sincs), ezért azt a 10 percet ácsorogva kellett eltölteni, ami ugye nekem nem nagyon megy. Még jó, hogy van bot a hátizsákomban, és még jó, hogy ez eszembe is jutott, így azt gondoltam, átvészelem valahogy azt a 10 perc ácsorgást. 11 után 10 perccel aztán megjelent az ajtóban egy biztonsági őr és egy irodai dolgozó, akik elmondták, hogy áramszünet van, bizonytalan ideig nincs félfogadás. Mondtam is a férjemnek, hogy akkor ez ennyi volt, mert a bot is csak ideig-óráig oldja meg a problémát, most már igencsak le kellene ülnöm, különben összecsuklik a lábam. Épp indultuk, amikor nyílt az ajtó. A biztonsági őr jött ki, és a következőt mondta a várakozó tömegnek: ” van itt valami rokkant nő, ő bejöhet”. Ó micsoda megkönnyebbülés, és ó, micsoda megaláztatás is egyben. Hiszen mehettem a megváltást hozó szék felé, ugyanakkor az én lelkemnek nagyon rosszat tesz az, ha kimondják a rút valóságot, én már csak egy rokkant nő vagyok a társadalom szemében.
Ezen a kis közjátékon felülemelkedve, igazán hasznos volt, hogy beszélhettem az ügyintézővel, sok tanácsot kaptam tőle, így ha meglesz a Határozat, ismét elmegyek hozzá a további lehetőségeimet kiaknázandó.
A kérelmet és a leleteket továbbították a megfelelő helyre.
A hetet a reuma kórházban kezdtem, ahol az orvossal együtt örültem annak, hogy az emelt injekció mellett sokat enyhültek a tüneteim, és van ami el is múlt teljesen. Ugyanakkor a derekam nem javul, hiába emelte fel a gyulladáscsökkentőt, a makacs fájdalom nem akar enyhülni. Nagyon igyekszem mindent megtenni, hogy jobb legyen, tornázom, kezelésekre járok, itthon is használom a TENS-et, de estére mégis olyan, mintha darabokra törtek volna. 😖 Abban maradtunk, hogy április végén befekszem a kórházba, és addigra ő utánanéz, mit lehetne tenni (még az is elhangzott, hogy valószínűleg a derekam miatt nem tudok sokat egyhelyben állni). Miután a tervek szerint március végén kapom a következő Ocrevust, nincs akadálya a befekvésnek, és addig meg azért imádkozom, hogy javuljon a helyzet… 🙏
A fentiek után már sehova nem szerettem volna menni a héten, de ugye ember tervez…. Az történt, hogy oldalról besütött a szemembe a nap úgy, hogy a fényre sötétedő szemüvegem rajtam volt. Ettől először is teljesen megvakultam, ami még sosem fordult elő. Nagyon régóta fényérzékeny a szemem, ám az utolsó látóideggyulladás szörnyű pusztítást végzett, szinte mindent vitt, amit ért. A tegnapi mérés szerint pl. már csak 30%-os a bal-, és 60 %-os a jobb szemem. De ezen kívül lett egy olyan hibája is a jobb szememnek, hogy a pupilla nem szűkül rendesen, vagy nem elég gyorsan (ezt nem értem pontosan), ezért több fény jut át, mint rendes esetben. Mindegy is, a lényeg, hogy teljesen megvakultam a jobb szememre, ami csak lassacskán jött helyre (de legalább helyrejött 🙏). Maradt utána egy olvasáskor jelentkező borzalmas fájdalom, aznap nem is tudtam sem dolgozni, sem olvasni, sem semmit, mert minden szem-mozdulatra sírni tudtam volna.
Két nap múlva (tegnap) irány a szemészet, mert ez nem maradhat így. Alapos vizsgálat után azt mondta a szemészem, hogy szem-izom gyulladásom van. Adott szteroidot szemcseppben, és mondta, hogy nagyon figyeljem magam, nehogy látóideggyulaldás legyen belőle. Szerinte nincs köze a napsütés okozta átmeneti vaksághoz, “csak” véletlen egybeesés volt. Javasolta, hogy az utcán napszemüveget viseljek, abból is van dioptriás változat. Jövő héten kontroll, teljes szem-kivizsgálás lesz, bármit jelentsen is ez…
Ahogy mindig, most a végére hagytam a legjobbat. 😊 A héten, a férjem ötlete nyomán, beszereztünk egy futópadot. Igaz, futni csak a ő fog, de én meg tudok sétálni rajta. A próbák nagyon jól sikerültek, több részletben ugyan, de napi 30 perc kényelmes séta simán megy. Nagyon jó, mert lehet 2 kézzel kapaszkodni, így nincs az, mint az utcán, hogy megyek minden felé, csak nem egyenesen. Végre sétapartnerre sem kell várni, amikor kedvem van, mehetek egyedül. ❤
Amellett, hogy végre tudok mozogni egy kicsit, önbizalmat és önállóságot is ad, mert lám-lám, megy ez nekem egyedül is, ha adottak a feltételek… 💪🥰
