Szerda délután hazajöttem a kórházból, itthon gyógyulok tovább. 😴
A mai reggelt a tüdőgondozóban kezdtem, vittem a zárójelentést, és megbeszéltük a továbbiakat. Az orvos alapos, mindenre kiterjedő figyelemmel javasolt néhány életmódbeli változtatást, és mintegy mellékesen megjegyezte, hogy csoda az, hogy mi most így beszélgetünk. Kérdő tekintetemre válaszul elmondta, hogy a kétoldali tüdőgyulladást az érintettek 10%-a éli túl. 🥺 Na, ez a mondat belenyomott a székbe, és belém forrasztotta a szót is. A kiváltságos 10%-hoz tartozom, e szerint még van dolgom a földi létben. Ez jó, ennek nagyon kell örülni. 🙏🏻😇
Bevallom, nagyon féltem, amikor fuldokolva mentem az ügyeletre, vagy másnap a tüdőorvoshoz. 😷 Aztán féltem a kórházban a 84(!)%-os véroxigén szint láttán, és féltem a 40 fokos láz miatt (akkor leginkább az SM belobbanásától féltem). 😱 De, én egy pillanatig sem gondoltam arra, hogy ebből nem fogok meggyógyulni. Egyszerűen meg sem fordult a fejemben, hogy ebből nagy baj is lehet… 🤷🏻♀️ Az információ lassan csöpögött, mert múlt hétfőn itthonról bal oldali tüdőgyulladással utaltak be. Kedden a kórházi röntgen viszont már kétoldali képet mutatott, de ezt nekem csak pénteken mondták meg (addigra már kicsit jobban is voltam), és ezt a 10%-os túlélési arányt ma mondták, amikor már alig-alig van bajom a levegővétellel. Huh, ebbe belegondolva, még most is kiver a víz… 🥵
A kórházban töltött időt egy nagyon kedves szobatárs tette elviselhetővé, hamar egymásra hangolódtunk, és amennyire az oxigénhiány engedte, jókat nevettünk együtt (pl. ő értette a szarkasztikus humoromat is), de mélyebb témákat is érintettünk; jóban lettünk egymással, és 4 napig csak ketten voltunk a szobában, ami külön áldás volt nekünk. ❤️
Most már teljes bedobással a gyógyulásra koncentrálok, sokat pihenek, mert még hamar elfáradok (akár attól is ha eszem), és betartok minden utasítást annak érdekében, hogy tüdőkárosodás nélkül ússzam meg ezt a kalandot. 🫁🙏🏻