2021

Az év végéhez közelítve, valahogy mindig késztetést érzek arra, hogy visszatekintve értékeljem azt, de a mostani “üres” fejemmel egy kicsit nehezebben szedem össze a gondolataimat. ?

Egy nagyon mozgalmas év van mögöttem. A szemem sokat romlott év elején a két látóideg gyulladás miatt, de nagyon hálás vagyok azért, hogy az orvosok mindent (és még annál is többet) megtettek a látásom megtartása érdekében, és bár nem tökéletes, de látok. ? Az első egész Ocrevust késve kaptam meg, a NEAK hanyagsága miatt, a másodikat viszont egy héttel hamarabb, a nyaralásunk miatt. Az Ocrevusnak köszönhetően az SM augusztus óta nyugalomban van, és összességében véve jobban vagyok, mint az SM megjelenése óta bármikor. Remélem, hogy az ünnepek előtt  készített MRI, igazolja is mindezt. ? 

Az ízületeim viszont pocsék állapotban vannak, néha járni is nehéz a lábamba sugárzó derékfájdalom miatt, ? a kezeim pedig katasztrofális állapotban vannak, fél évet sem bírtak ki a fizikoterápia után. ? Azért remélem, hogy erre is lesz valami kezelés, és végre megszűnik ez a kínlódás. ? Addig is, a január fizikoterápiával kezdődik.

A Covid megváltoztatta az életemet. Vagy inkább megváltoztatta az élethez való hozzáállásomat. Azt eddig is tudtam, hogy az idő véges, de megrémített, hogy akár azonnal vége lehet mindennek. Nem, nem félek a haláltól, csak annyi mindent szeretnék még… A legsötétebb napokon abban sem hittem, hogy másnap felébredek, de szerencsére nem így lett. ? A poszt-Covid tünetek megkeserítik a mindennapjaimat, de szeretném hinni, hogy nem maradok így örökre. ? Szeretném hinni, hogy visszakapom az agyamnak azon képességeit, melyek jelenleg nagyon hiányoznak. Vannak bíztató jelek, de a sötétség az sötétség. ??‍♀️ A tüdőm szinte teljesen helyre jött, és a szemem is napról-napra jobb. ?  Az állóképességemmel vannak még gondok, de -szerintem- abban közrejátszik a sokízületi gyulladás is. 

Az új év sem kezdődik felhőtlen boldogsággal, hiszen van egy daganatom, amit biztosan ki fognak venni, még januárban megtudom azt is, hogy mikor.
Remélem, hogy ezzel vége is lesz minden rossznak, hiszen sok tervem van a jövőre nézve, csak legyen egészségem, hogy kivitelezni tudjam valamennyit. ? ? ?‍♀️ ?‍♀️

Ezért az új évre azt kívánom Mindenkinek, aki e sorokat olvassa, hogy ne legyünk a mostaninál rosszabb egészségi állapotban, és hogy a terveinket/céljainkat meg tudjuk valósítani! 

                              BÚÉK! ? ? ?