Az elmúlt hetekben fizikoterápiára jártam a tőlem 2 órányi tömegközlekedésre lévő kórházba. Ugyan a kezelések nagyon is jól estek, a derekam ismét becsípődött, ezúttal a másik oldalon. Az orvosom nagyon rendes volt, mert soron kívül fogadott, és egy rövid vizsgálatot követően be is injekciózott. 💉 Persze a szokásos “fenyegetés” is elhangzott, hogy most aztán be kell feküdni, de szerencsére ebből nem lett semmi, mert másnapra már tudtam járni 🚶♀️ (tegnapra elkészült az MRI lelet is, de abból nem értek semmit, ezért meg kell várnom, hogy az orvos, számora is érthetően elmagyarázza azt).
Az utolsó kezelés hétfőn lenne, de nem vagyok biztos benne, hogy el is megyek, mert minden eddiginél nagyobb hőség lesz, és a héten már szerdán és pénteken is “megütött” a meleg. 🥵 Azt hiszem, jobb nem kísérteni az ördögöt… 😈
Ez az MRI vizsgálat maradandó rossz élményként íródott be az emlékezetembe, mert annyira kiszolgáltatottnak, mint ott, még sosem éreztem magam. A “segítő” személyzet udvariatlansága, nemtörődömsége és az empátiájának hiánya ismét ráébresztett arra, hogy a betegségek miatt, melyekkel kénytelen vagyok együtt élni, sok ember (egészségügyi dolgozó) szemében jelentek terhet. Voltak már rossz élményeim, sajnos van tapasztalatom, de újra és újra pofán vág, amikor ilyennel találkozom. Az élményt az sem teszi emészthetővé, hogy a végén kapcsolt, és segített a magas asztalról leszállni, miközben úgy kóválygott a fejem, hogy azt sem tudtam merre van előre, mert amint leért a lábam a földre, már el is engedett, mintha 2 másodperc elég lenne egy SM betegnek arra, hogy elmúljon a testhelyzet változtatásból adódó szédülés. Persze az is lehet, hogy ez még soha senkivel nem fordult elő, ezért volt számára érthetetlen, hogy mi történik velem.
Sosem értettem meg, hogy miért kell emberekkel foglalkoznia olyan valakinek, aki egyébként gyűlöli őket (az MRI-n pl. büdös bogárnak éreztem magam 🐛). Lehetne mondani, hogy kevés a fizetés, meg sok a munka, de akkor aki ennek ellenére is kedves és empatikus, azzal mi a helyzet?
A rossz kórházi élményeket az teszi feledhetővé, hogy a jól megszokott helyeken igazán kedves és megértő mindenki (pl.: tegnap sajnos elkéstem az időpontomról, ami még sosem fordult elő, de nem küldtek el, mint pl. az MRI-n tették azt egy fiatalemberrel). Már nem tudom hányszor adtam hálát azért, hogy az SM-el és az RA-val is olyan helyre járok, ahol emberszámba vesznek a betegségek ellenére is. 🙏
Néha nagyon neki tudok keseredni a fentiek miatt, és néha úgy megkérdezném valakitől, hogy mégis miért történik velem mindez? Szerencsére ezek az időszakok nem tartanak sokáig, maximum néhány napig szoktam ezen méltatlankodni, aztán megrázom magam, és az élet megy tovább… 🙋♀️
