48

A születésnapomon nem kaptam jó híreket. 😞 Kiderült, hogy a múlt heti “kalandom” a kutyámmal nagyobb kárt okozott, mint azt gondoltam. Két hét múlva ultrahangra megyek a már múlófélben lévő trombózis miatt. 😞 Szemészeten is jártam, bár ne kellett volna elmennem. A látásélességem tovább csökkent, és a reggeli kettős látás sem bizakodásra ad okot. 😞 Jelen helyzetben fogalmam sincs, hogy mit lehetne tenni. 🤷🏻‍♀️ A Medrol tabletta nem igazán használt, viszont kórházba csak akkor mennék, ha életbe vágó lenne, de a látásomat meg szeretném visszakapni…. A szemész nem bíztatott, szerinte csak az infúzióban adott szteroid segítene. Szerinte nincs más lehetőség, pedig felvetettem néhányat. 😟 Azért bízom benne, hogy lesz valami áthidaló megoldás.

A mai napom egyik legszebb pillanata a nagynéném látogatása volt. Utoljára 40 évvel ezelőtt tanultam hegedülni, majd ez több ok miatt abbamaradt, ami akkor szomorúságot-, később pedig hiányérzetet okozott. Ma kaptam tőle egy hegedűt. 🎻 Ezzel egy nagyon nagy álmom vált valóra, és bízom benne, hogy az SM engedni fogja azt, hogy karácsonykor újra játszhassak a kedvenc hangszeremen. A kezdeti sutaság után visszajöttek a régen tanult fogások, de az ujjaim egyenlőre nem engedelmeskednek, és jelenleg a karom sem az erejéről híres. A motiváció itt van, mindent el fogok követni azért, hogy játszani tudjak rajta.

A férjemtől egy kihívást kértem, és kaptam, így a “mennyi bajom nincs” biciklis kihívását kell teljesítenem, április végéig. Amint sikerül, jövök a képekkel. 🚴🙂

A héten kezdtem dolgozni az új munkahelyemen (itthonról). Eddig minden rendben ment, szeretem a feladataimat, mindenki nagyon kedvesen fogadott, és mindenki nagyon barátságos. 🙂 Ez egy olyan munkahely, ahová nagyon szívesen járnék be, ha egészséges lennék. Bízom abban, hogy nekik is hasonló benyomásaik vannak velem kapcsolatban, és bízom abban is, hogy gyümölcsöző lesz az együttműködésük. 🤞🙂

Az Ocrevus jótékony hatásait a fáradtságom csökkenésén, és a gát környéki bénulások enyhülésén (van ami teljesen elmúlt) érzem leginkább, de emellett javult az egyensúlyom is. A lábam most nem mérvadó, a kutyával esett baleset a bal lábamat érintette, akárcsak az SM.

Összegezve a fentieket, ismét a pozitív dolgok vannak többségben, ezért nagyon szerencsésnek tartom magam. 🥰 Biztosan tudom, hogy a problémáimra is meglesz a jó megoldás. 🙏🙏🙏