A futószalag monotonitását ma némileg megtörte egy szemészeti-, és egy ultrahang vizsgálat. Erre a kettőre, illetve a gyógytornára is 9:00-re volt időpontom, de mint tudjuk, 3 helyen nem lehetek egy időben, össze kellet logisztikázni, hogy mindenhova eljussak. A gyógytorna után elmentem a hasi ultrahangra, ahol elmondták, hogy menjek el nőgyógyászhoz, mert a jobb oldali petefészkem meg van nagyobbodva. Nem esett jól, de ilyen az élet ??♀️, majd elmegyek. Aztán azt is mondta, ő nem lát semmi abnormálisat a beleimen, el kell menni gasztroenterológushoz , hogy kiderüljön, miért van vér a székletemben. Oké, ezt már mondta a kezelőorvosom is. Ezek után igyekeztem a szemészetre, hiszen 9:00-re vártak (oda is értem 10:45-re). Többféle vizsgálatot végeztek, majd olvasni kellett a tábláról. Vonal alatt nem láttam csak foltokat, de a “kedves nővér” ezt nem akarta elhinni. Magyarázat képpen elmondtam, hogy SM beteg vagyok, idén volt egy elhúzódó látóideg gyulladásom, és hogy az akkori állapothoz képest a plazmaferezis elég jól felhozta. Ez nem hatotta meg, ellenben tudni akarta, hogy ő erről miért nem tud. Mit is mondhattam volna erre, álltam néma csendben. Amint kipuffogta magát elmondta, hogy orvos csak holnap lesz (még egy professzor ?), jöjjek vissza 9:00-re (?), mert ő is végez vizsgálatokat, és majd megmondja, hogy kell-e új szemüveg. Ok, akkor holnap vagy kiderül, hogy tényleg nem látom a vonal alatti részt, vagy csoda történik, és hipp-hopp látni fogok.
A nap “fénypontja” késő délután jött el, amikor a szabadságon lévő kezelőorvosom helyettese bejött hozzám. Megkérdeztem tőle pár dolgot, mire azt mondta: “ezekkel ne foglalkozzon, magának el kell mennie nőgyógyászhoz, hiszen az ultrahangon kimutattak valamit, és a tumor marker eredményei is rosszak lettek”. Ültem leforrázva, mire megkérdezte, hogy a drnő nem mondta? Nem, még azt sem mondta, hogy volt ilyen vizsgálat…. “Hát pedig a nőgyógyászati értékei rosszak lettek, és a hasi ultrahang is kimutatta a petefészek nagyobbodást”. Gondoltam magamban egyet, de nyilván nem mondtam semmit. A “van még kérdése?”, már csak hab volt a tortán, és persze nem volt több kérdésem. Ezek után mit is kérdezhetnék? Megint megfogadtam, hogy nem kérdezek többet semmit (és persze ezt úgysem fogom tudni betartani ?).
Valamit nem értek. Oké, hogy távolságtartás, meg hogy nem vehetik minden beteg baját a nyakukba, de muszáj direkt kegyetlennek lenni? Mikor már látja rajtam, hogy végem van a hírtől, amit közölt, muszáj elismételni, mintha egy hülyével beszélne? Persze, biztosan én vagyok a túl érzékeny, hiszen a harmadik hétbe kezdtem bele, itt a kórházban. Nyilván én vagyok túl érzékeny, hiszen még azt sem emésztettem meg, hogy vér van a székletemben. És nyilván én vagyok a túl érzékeny, hiszen ma közölte a professzor úr a diagnózisomat, de engemet ez letaglózott még akkor is, ha napok óta erről beszélnek. Mert érzékeny vagyok. Mert nem vagyok orvos. Mert már van egy autoimmun betegségem, púpnak a hátamra jött ez a másik…
Nyugalmat szeretnék magam körül, nem orvostól orvoshoz járkálást. Nem akarok sem tükrözéseket, sem rák-vizsgálatokat. Azt szeretném, ha kiszállhatnék ebből a mókuskerékből. Szeretném, ha nem lennék rákos, sem gyomor beteg. Nagyon szeretném, ha nem lennék se SM beteg, se szeronegatív RA-s.
És mindennél jobban szeretnék egészséges lenni!
