Az élet könyörtelensége

A futószalag monotonitását ma némileg megtörte egy szemészeti-, és egy ultrahang vizsgálat. Erre a kettőre, illetve a gyógytornára is 9:00-re volt időpontom, de mint tudjuk, 3 helyen nem lehetek egy időben, össze kellet logisztikázni, hogy mindenhova eljussak. A gyógytorna után elmentem a hasi ultrahangra, ahol elmondták, hogy menjek el nőgyógyászhoz, mert a jobb oldali petefészkem meg van nagyobbodva. Nem esett jól, de ilyen az élet 🤷🏻‍♀️, majd elmegyek. Aztán azt is mondta, ő nem lát semmi abnormálisat a beleimen, el kell menni gasztroenterológushoz , hogy kiderüljön, miért van vér a székletemben. Oké, ezt már mondta a kezelőorvosom is. Ezek után igyekeztem a szemészetre, hiszen 9:00-re vártak (oda is értem 10:45-re). Többféle vizsgálatot végeztek, majd olvasni kellett a tábláról. Vonal alatt nem láttam csak foltokat, de a “kedves nővér” ezt nem akarta elhinni. Magyarázat képpen elmondtam, hogy SM beteg vagyok, idén volt egy elhúzódó látóideg gyulladásom, és hogy az akkori állapothoz képest a plazmaferezis elég jól felhozta. Ez nem hatotta meg, ellenben tudni akarta, hogy ő erről miért nem tud. Mit is mondhattam volna erre, álltam néma csendben. Amint kipuffogta magát elmondta, hogy orvos csak holnap lesz (még egy professzor 😬), jöjjek vissza 9:00-re (😂), mert ő is végez vizsgálatokat, és majd megmondja, hogy kell-e új szemüveg. Ok, akkor holnap vagy kiderül, hogy tényleg nem látom a vonal alatti részt, vagy csoda történik, és hipp-hopp látni fogok.

A nap “fénypontja” késő délután jött el, amikor a szabadságon lévő kezelőorvosom helyettese bejött hozzám. Megkérdeztem tőle pár dolgot, mire azt mondta: “ezekkel ne foglalkozzon, magának el kell mennie nőgyógyászhoz, hiszen az ultrahangon kimutattak valamit, és a tumor marker eredményei is rosszak lettek”. Ültem leforrázva, mire megkérdezte, hogy a drnő nem mondta? Nem, még azt sem mondta, hogy volt ilyen vizsgálat…. “Hát pedig a nőgyógyászati értékei rosszak lettek, és a hasi ultrahang is kimutatta a petefészek nagyobbodást”. Gondoltam magamban egyet, de nyilván nem mondtam semmit. A “van még kérdése?”, már csak hab volt a tortán, és persze nem volt több kérdésem. Ezek után mit is kérdezhetnék? Megint megfogadtam, hogy nem kérdezek többet semmit (és persze ezt úgysem fogom tudni betartani 🙃).

Valamit nem értek. Oké, hogy távolságtartás, meg hogy nem vehetik minden beteg baját a nyakukba, de muszáj direkt kegyetlennek lenni? Mikor már látja rajtam, hogy végem van a hírtől, amit közölt, muszáj elismételni, mintha egy hülyével beszélne? Persze, biztosan én vagyok a túl érzékeny, hiszen a harmadik hétbe kezdtem bele, itt a kórházban. Nyilván én vagyok túl érzékeny, hiszen még azt sem emésztettem meg, hogy vér van a székletemben. És nyilván én vagyok a túl érzékeny, hiszen ma közölte a professzor úr a diagnózisomat, de engemet ez letaglózott még akkor is, ha napok óta erről beszélnek. Mert érzékeny vagyok. Mert nem vagyok orvos. Mert már van egy autoimmun betegségem, púpnak a hátamra jött ez a másik…

Nyugalmat szeretnék magam körül, nem orvostól orvoshoz járkálást. Nem akarok sem tükrözéseket, sem rák-vizsgálatokat. Azt szeretném, ha kiszállhatnék ebből a mókuskerékből. Szeretném, ha nem lennék rákos, sem gyomor beteg. Nagyon szeretném, ha nem lennék se SM beteg, se szeronegatív RA-s.
És mindennél jobban szeretnék egészséges lenni!