Célok

Kiemelten fontosnak tartom, hogy legyenek terveink és céljaink. Többek között ezért szoktuk január elején lefoglalni a szeptemberi nyaralásunkat (igaz idén ez nem így van, de kivétel erősíti a szabályt ?). Valahogy úgy alakult az életem, hogy mindig a távlati tervek tartották bennem a lelket és adtak erőt a mindennapok monotonitásában. Most sem volt ez másképp. Aki követi a blogomat az tudja, az idei évem sem kezdődött zökkenőmentesen. Igaz, hogy az SM szépen lenyugodott (hála az Ocrevusnak ?), de jött helyette más, ami kicsit megrengette az életemet/életünket.
Amikor anyósomról kiderült, hogy rosszindulatú daganata van, az földhöz vert mindannyiunkat, de még aznap elkezdtem keresni a lehetőségeket, és az októberi diagnózist követő decemberi műtét után már csak „sodródtunk az árral” (ennek lassan 7 éve, és szerencsére teljesen felépült). Amikor tavaly novemberben egy ultrahangos orvos nekem vázolta fel ennek a diagnózisnak a lehetőségét, akkor -képletesen- megállt a szívem, majd pár nappal később benyaltam a Covid vírust, amit aztán túlélve, elég hamar az onkológián találtam magam. Ma már tudom, hogy nem rák (Alleluja! ?), de idáig ugye el is kellett jutni. És most jön a lényeg: bármilyen furán is hangzik, engem a bicikli juttatott el eddig a pontig.
A bicikli tartotta bennem a lelket, amikor a vírustól legyengülve semmi kedvem nem volt visszatérni a mindennapi gyógytornához. Az erdőn-mezőn való tekerés lebegett a szemem előtt akkor is, amikor sok-sok órát töltöttem el különféle orvosi rendelőkben, és a februári műtét után szinte azonnal azt kezdtem el tervezni, hogy hova is lesz az első utunk ?. Nos, a héten eljutottunk odáig, hogy a terv valóra váljon. ? Szerdán voltunk először, és magam is meglepődtem, hogy milyen jól ment. ? Ez aztán olyan magabiztosságot és bátorságot adott, hogy pénteken már picit messzebbre merészkedtünk. ?‍♀️?‍♂️? Mit nekem ízületi fájdalmak, vagy ilyen-olyan zsibbadás, és kit érdekel, hogy sétálva 2-300 méterenként meg kell állni pihenni, hiszen találtam egy olyan közlekedési módot, ami az összes nyavalyámra jó hatással van, újra tudok kirándulni általa, és még lelkileg is feltölt. ?❤️ Nem tudom, hogy meddig tehetem meg ezt, de mindent elkövetek azért, hogy minél tovább élvezzem a biciklizés örömeit. Nekem ez lett a fő célom, és ennek rendelek alá mindent. Nekünk nem születhetett gyerekünk, és a TEGYESZ ügyintézőjének ”jóvoltából” az örökbefogadás sem sikerült (mert SM betegként veszélyt jelentek a gyerekekre… ?). Nálunk az állatok (kutyák ❤️, cicák ❤️) nem gyerekpótlékok (mert szerintünk nincs semmi, ami helyettesíthetne egy gyermeket), ezért kellett valami, ami átlendít az élet nehézségein, ami erőt ad minden kiáltástalannak tűnő helyzetben. Mióta a biciklizés van (örök hála a fodrászomnak), megváltozott az életünk. Nem arról szólnak a mindennapok, hogy ”mi lett volna ha…”, hanem van egy cél, amiért tenni kell, egy cél, amiért érdemes tenni. Bármilyen furán is hangzik, nekem azt a plusz motivációt adja a bicaj és a természet szeretete, amit más SM betegnek a gyermeke ad meg.

Ez a hét sem telt eseménytelenül. Valamilyen csoda folytán eljutott a hír a reuma drnőhöz, hogy hónapok óta szeretnék elmenni hozzá. Írt nekem egy e-mailt, melyben megadta az elérhetőségét (és elnézést kért), valamint meghagyta, hogy kedden hívjam fel, és már a jövő héten fogadni is fog! Ennél nagyobb örömet szándékosan sem okozhatott volna. Most felcsillant annak a reménye, hogy talán megszabadulhatok az állandósult ízületeket-, és néha már izmokat is érintő fájdalmaimtól. ?
Talán lassanként elsimulnak a dolgok körülöttem.