Időként akár fejtetőig is, de átlagban derékig áll körülöttem a szutyok. Nehezen lendülök túl bizonyos történéseken, írtam is legutóbb, hogy ismét terápiára járok emiatt. A terápia halad is a maga medrében, olyan dolgok bukkannak fel, melyek több, mint 30 éve eltemetődtek, és olyan dolgokra sikerül emlékezni, melyek még valamikor gyermekkoromban történtek velem. Egy a közös ezekben, mindegyik rossz emlékké vált még akkor is, ha egyébként jól induló történésről beszélünk. Mert életem első 20 évében hiába indult valami jól, még egy családi kirándulás is tudott katasztrófával (veréssel) végződni. 😭 Ezért aztán a nagy kutakodásban a hangulatom egyre lejjebb, a jókedvem elszállt, és a pozitív hozzáállásomnak is csak az eddigiek töredéke lelhető fel. 😢 Sajnos ez egy teljesen normális folyamat, azt szoktam mondani erre, hogy a poklot mélyen kell megjárni azért, hogy ismét élvezhessem utána a napfényt. Ami egyébként nem lenne baj, ha életemnek csak ez az egy terepe lenne mocsárban, de amúgy a dolgaim rendben mennének. Csakhogy most a dolgaim közül sincs minden rendben, nincs például neurológusom, és ahogy látom, elég nehéz lesz újat találni, sőt, az bizonyos, hogy a régit lehetetlen lesz pótolni.
Az első próbálkozást kudarcként élem meg, és ugyan az orvos még nem adott egyértelmű választ (ezt jövő hétre ígérte), igencsak meglepődnék, ha elvállalna. Mert túl sok súlyos betegségem van, mert extrém ritka, hogy valakinek ilyen aktív legyen az SM-je, és mert megkérdezik a jelenlegi kórházi kezelőorvost, hogy mit szól ahhoz, hogy én el akarok jönni onnan… Értitek, nem az én érzéseim számítanak (nevezetesen az, hogy nem találok közös hangot egy nekem hátat fordító-, velem kiabáló orvossal), hanem az, hogy ez az orvos mit szól ahhoz, hogy ott akarom hagyni. 🤐 Így aztán tegnap el is merültem abban a bizonyos mocsárban, és persze az önsajnálat is szerepet kapott ebben. 🤦♀️ Mert hát, ha őszinte akarok lenni, én nem kértem egyik betegséget sem magamnak, bizony nem álltam sorba érte sehol, és az ellenségemnek sem kívántam soha, hogy ennyi baja legyen, mint nekem van. Én csak élni szeretnék egy nyugis, és élhető életet, és nem szeretnék pár éven belül meghalni csak azért, mert túl sok súlyos betegségem van. Apropó, súlyos betegség. Erről nekem az a véleményem, hogy egy betegség onnantól súlyos, ha ezt súlykoljuk magunkba, vagy, ha ezt hangoztatjuk úton-útfélen. Én nem élem meg súlyosnak ezeket a kórságokat mindaddig, amíg olyan orvossal hoz össze a sors, aki ugyanígy gondolkodik. Aki nem azt nézi, hogy mi lenne, ha…., hanem azt nézi, mi van most. 🤔
A tegnap felkeresett nem ilyen, ő esélyeket latolgat, melyekben még a csontvelő-átültetés is szerepet kapott 😱, de több igen érdekes kijelentés is elhagyta a száját, melyek miatt én csak kapkodtam a fejemet. 😮
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a fentiekkel együtt is alaposnak tartom, magyarul magyaráz nem latinul, és attól eltekintve, hogy a fejem fölött átbeszél az orvosaimmal, partnernek tekint a mondandója alapján. Ez utóbbin azt értem, hogy bele mondta a dolgokat az arcomba, előrevetítte a nemleges választ, és nem a hátam mögött dönt a sorsomról. Ez pedig korrekté is teszi még akkor is, ha egyébként orvos nélkül maradok. Mert a kiabálóshoz nem fogok visszamenni az szinte biztos.
Életemnek egy másik területe, nevezetesen a munka, régen ment ilyen gördülékenyen, ilyen jól, és dícséretben gazdagon. Szeretem a munkámat, jól esik, hogy megbecsülnek, és jól esik, hogy elismernek. A lelki hullámvölgyeket mindenképpen ellensúlyozzák a munkahelyi sikerek, így elmondhatom, hogy ha hajszálnyival is, de döntetlenre állok az ÉLET nevű játszmában.
Sokat törtem a fejemet, hogy mivel tehetném jobbá a napjaimat, de be kell valljam, nehezen vettem észre azt a nyilvánvaló tényt, hogy mindjárt karácsony van. 🎄 Azaz, most van az adventi időszak, ami rengeteg lehetőséget rejt magában. Így aztán, elővettem az égősorokat, díszbe öltöztettem a lakás szinte minden pontját, karácsonyi zenéket hallgatok egy online rádió jóvoltából; vagyis tudatosan hangolódom az év legszebb ünnepére. 🎈🎉🎄💫🎶🎧🎄 Nyugodtan kijelenthetem, hogy soha nem voltam még ennyire tudatos, és azt is elmondhatom, hogy valamennyire segít is kijönni a mocsárból. Persze ott van még a férjem, a nagynéném és a pszichológusom, de ha én magam nem akarnám a változást, a Világ összes embere sem tudna segíteni rajtam. Tehát rájöttem, megint rájöttem, hogy a kulcs bennem van, csak én tudok segíteni saját magamon. 😉
Annak pedig, aki újra és újra megpróbálja feltörni a blogomat (ezt a blogot), külön köszönettel tartozom a tevékenységéért, mert arra késztet nap, mint nap, hogy használjam az agyamat, hogy túljárjak az eszén. Mindeddig sikerült, de azért felhívnám a figyelmét arra, hogy jogsértést követ el, mely a jövőben rendőrségi feljelentést von maga után. 🤷🏻♀️
