Egyensúlyzavar

Tegnap nagyon elbántam magammal. Vagy elbántak velem. Vagy mindkettő.

Nagyon sokat romlott a szemem, ezért szemüveget csináltattam még július elején. ? Július végére kész is lett, látszólag minden rendben is volt. Használtam is kb. 10 napig, amikor is olvasnom kellett volna vele (multifokális szemüveg) egy A4-es lapról (nem olyan kicsi olvasópróba-könyvből, amivel a látszerésznél próbáltatták ki). Nem láttam a lap széleit, teljesen elmosódott a szöveg. Egy hete visszavittem, hogy nézzék meg, mi a gond. Miután kiderült, hogy nem ez az első multifokális szemüvegem, elkezdődött az érdemi ügyintézés. Kicsit hajlítottak a kereten, és láss(ak) csodát, rendesen tudtam olvasni vele. Örültem neki, hazahoztam, majd ismét használni kezdtem. Akkor derült ki, hogy most viszont távolba nem látok vele normálisan, eltorzul a kép. Miután másnap kaptam az Ocrevust, nem tudtam visszavinni, és az infúzió utáni fáradtság miatt, csak tegnap mertem erre vállalkozni. Bementem az üzletbe, elmondtam a problémát. A hölgy -nagyon kedvesen- elmagyarázta, hogy bizony a multifokális szemüveg hordását meg kell tanulni, amint hozzászoktam, nem fogom torznak látni a világot. ? Én is nagyon kedvesen elmondtam neki, hogy ez a negyedik ilyen szemüvegem, soha egyikkel sem volt ilyen probléma, és nem azért fizettem ilyen sok pénzt, hogy a táskámban hordjam, mert használhatatlan. ? Ekkor másik ügyintézőt kaptam. ? Mindent alaposan átvizsgált, telefonált, kérdezgetett, jegyzőkönyvezett. Végeredményül: visszaküldik a szemüveget bevizsgálásra, és valószínűleg új lencséket csinálnak majd. A szemüveg várhatóan szeptember közepére fog elkészülni. A jegyzőkönyvet csak itthon láttam elolvasni, feszültség van a lencsékben, ezért nem látok rendesen a szemüveggel. ?

Mindez kb. 1 órán keresztül zajlott. Ezalatt olyan feszültség gyűlt össze bennem (is), amit nem is gondoltam volna (szabályosan izomlázam lett). Nem szeretek reklamálni, nem szeretem amikor engem akarnak hibáztatni (mert a szemészem írta fel a dioptriát, mert nem szoktam meg a lencsét, mert az utolsó szemüvegem cilinderes volt, ez meg nem az -mégis a szemvizsgálat tehet róla…- és ez így ment kb. 40 percig). Aztán még megpróbált a kereten hajlítgatni, hátha jobb lesz, de nem lett.

A fentiek eredményeként, már este ólmos fáradtság vett erőt rajtam, ma hajnal óta pedig visz a fejem, hátra vagy jobbra. Nagyon remélem, hogy pihenéssel elmúlik (talán egy kicsit máris jobb), és nem lesz maradandó következménye ennek a kis “kalandnak”… A stressz valóban a legnagyobb ellenségem! ?