Fül-orr-gége I.

Szerdán nagyon megijedtem, amikor a nyílt utcán jött rám a szédülés roham. Ugyan nem estem el, mégis, mintha most ébredtem volna rá, milyen törékeny is az ember. ? Az elmúlt két napban nagyon sokat pihentem, és nagyon-nagyon sokat gondolkoztam. Ezernyi dolog járt a fejemben, miközben egy dolog körül forogtak a gondolataim. Mi van, ha legközelebb nem lesz ilyen szerencsém? Ezekre a rohamokra nem segítség a bot (ami nekem van), és azt gondolom, hogy ezen nem segítene a rollátor és a járókeret sem. Maximum azzal együtt borulnék fel, ha nincs szerencsém. Ugyan már számtalanszor találkoztam az élet törékenységével, és volt idő, amikor abszolút nem érdekelt, hogy mi lesz velem, a szerdai nap mellbevágó volt.


Csütörtök reggel sikerült elvinnem a vizeletet tenyésztésre, melynek ma meg is lett az eredménye. Miután ez negatív, minden akadály elhárult a 15.-i urodinamiás vizsgálat elől. Az orvosommal megbeszélve, ma fül-orr-gégészeten voltam, hogy végre kiderüljön, mi okozza a szédülés rohamokat. Az fülész meghallgatta a panaszaimat, majd hallásvizsgálatot végzett egy hangvilla segítségével. Amikor jeleztem, hogy bal oldalt hátul nem hallom a hangot, azt mondta, hogy azt más sem szokta hallani (de akkor mi a fenének vizsgálják, ha úgysem hallja senki?). Ugyanez a vizsgálat a fejem tetején, mondjam meg, hol hallom a hangot. Jobb oldalon. -Nem mindkét oldalon? – Nem, jobb oldalon. Ok.
Fülkébe be, újabb vizsgálat, ezúttal az asszisztens végezte. Amikor meghallom a hangot, emeljem fel azt a kezemet, amelyik oldalon hallom. 3 volt a bal oldalon, 5 a jobb oldalon. Kész is vagyunk. Rajzolt két ábrát (jobb fül-bal fül), mindkettő 7 pontból áll. Ezután a fülész belenézett mindkét fülembe, majd fel kellett emelnem mindkét karom vállig, becsukni a szemem, megfogni a térdem, és visszaemelni a karjaimat. Megírta a leletet, és hozzám fordulva ezt mondta: -A hallása tökéletes, ez nem okozhatja a szédüléses panaszait. ?Szerinte sokkal valószínűbb, hogy az alapbetegségemmel (SM) lehet összefüggésben. ?Beszéltem az orvosommal, aki szerint azért, mert jó a hallásom, még lehet belső fül eredetű a szédülés rohamok oka.
Kedden reggel másik fül-orr-gégészhez megyek. Remélhetően ő komolyan veszi a panaszaimat, és elhiszi azt is, hogy a bal oldalon nem hallom a hangvillát… ?

És egy jó hír a végére. A Pragiola okozta szédelgés és émelygés elmúlt. ? A kar-, és kézfájdalmam elmúlt! ? Már 3 napja sikeresen végigcsinálom a gyógytornámat, nem kell kihagynom a karomat sem belőle. ? Most jöhet a romok eltakarítása, ilyen rossz állapotban még sosem volt a bal karom és kézfejem. Azt hiszem, ha elmúlt a Covid nevű Világjárvány ?, első dolgom lesz megbeszélni az orvosommal, hogy küldjön el rehabilitációra. Bárhova. Csak segítsenek az egyensúlyomon és a bal karomon. Mert nem akarom elfogadni, hogy mostantól ilyen marad… Mert kell, hogy jobb legyen…