Mindig van lejjebb

Ilyen sem történt még velem, ma igazoltattak a rendőrök az utcán. 😮 Megállítottak (gyalogosan), és megkérdezték: “Mennyit tetszett inni?”. 🤪 Elnevettem magam 😆, mondtam, hogy semennyit, csak Sclerosis Multiplexem van. Azért elkérték az irataimat. Becsületükre legyen mondva, segítettek elővenni, mert persze egy helyben kellett állni, az meg most végképp nem megy. A Lemtrada kártyámmal mindjárt igazoltam is az SM-et, így nem is ellenőriztek tovább (meg nyilván összefüggően és értelmesen beszéltem velük). Mondták, hogy vigyázzak magamra, és jó utat kívántak. Jót kuncogtam magamban 😂, és mentem tovább 🚶‍♀️. Kicsit szidtam magam, hogy bot nélkül indultam el itthonról, de álmomban sem gondoltam volna, hogy egy órával később mekkora szükségem lenne rá…. A Váci úton volt dolgom, elintéztem, majd indultam haza. 🚶‍♀️ A metróig már nem jutottam el. Eddig kétszer volt olyan szédülés rohamom, amikor nem tudtam magam térben elhelyezni. Egyszer itthon, másodszor az utolsó MRI alkalmával. Mindkét esetben volt aki segítsen elmenni leülni. Ma volt a harmadik, egy forgalmas járdán. 😭 Az volt a szerencsém, hogy a tántorgás miatt a fal mellett mentem, így annak dőltem neki, miközben azt sem tudtam, hogy hol vagyok. 😞 Nagyon féltem, de nem mertem megmozdulni, nehogy elessek. Bő 20 perccel később kitisztult a kép, el is indultam, de a két első esettől eltérően ezúttal alig tudtam menni. 😱 Felhívtam a férjemet, hogy mit csináljak, mert gondolkozni azt nem tudtam. 😞 Ő aztán mondta, hogy hívjak taxit, és azt is, hogy hova vitessem magamat. A Főtaxis (mert én csakis őket hívom, ha taxira van szükségem), a Világ egyik legrendesebb embere, annak ellenére is engedett beszállni, hogy nagyon gáz volt a közlekedésem. Ahogy leültem, elmondtam, hogy SM beteg vagyok, és éppen kicsúszott a talaj a lábam alól. Kb. 40 percet utaztam vele, végre biztonságban éreztem magam, és elterelte a figyelmemet, végig beszélgettünk, de az SM-ről csak 2 percig kérdezgetett. Arra is figyelt, hogy olyan helyen tegyen ki, hogy kapaszkodva tudjak tovább menni (kb. 15 métert kellett megtennem). A férjem 2 perc múlva ott volt, onnan már őrá támaszkodva mentem tovább az autóig. Azóta itthon bottal közlekedem, de nem érzem magam biztonságban, mert főleg hátra esnék, és közben meg-megtántorodom, vagy erre, vagy arra (csak hogy változatos legyen az élet), és a lábam is elég fura. Szerencsére most már tudok rajta nevetni, méghozzá hangosan. 😂😂😂
Az utcán nem volt vicces, a rengeteg közönyös ember között. 😭 Kb. 40 percet töltöttem el a falnak támaszkodva, először kétségbeesve, majd sírva, utána meg remegve telefonáltam, és senki nem állt meg, hogy megkérdezze, minden rendben van-e…. Nem estem el, tehát a ruhám nem volt sem koszos, sem rendezetlen, csak támaszkodtam a falnak. Később a taxis mondta, hogy falfehér vagyok, szóval látszott az arcomon is, hogy nem jól vagyok, mégis mindenki elment mellettem. 😞 Nagyon szomorú, hogy idáig jutottak az emberek. 😞

Most nagyon bízom abban, hogy reggelre elmúlik, mert ma beszereztem a beutalót a vizelettenyésztéshez (ami az urodinamiás vizsgálathoz kell), és holnap reggel el kellene vinnem leadni a mintát. Az urodinamiás vizsgálat nagyon fontos, nem szeretném, ha emiatt a szédülés miatt elmaradna, vagy tovább csúszna. 🙏

Ha sikerül elmennem holnap, csakis bottal teszem ki a lábamat a házból. 👌