Túl a műtéten nyugodtan ki merem jelenteni, hogy ezt bármikor bevállalnám újra. Az altatás nélüli műtétnek csak előnye van, cserébe pedig nagyon kicsi kellemetlenséggel kellett szembenézni, de azt is elviselhetővé tették az orvosok, és a műtős nővér. Nagy dicséret a kórháznak, ismét jelesre vizsgázott emberségből, és szakértelemből egyaránt. (Ha mindenképpen negatívat kellene mondanom, az a betegfelvétel volt, ahol rengeteget kell sorba állni, az ablak mögött ülő hölgy pedig igénytelenül, gyűrött-, és koszos színű ruhába volt felöltözve, és koszosak voltak a körmei is.)
A műtét szerdán volt, reggel 7-re érkeztünk a kórházba, a bejelentkezésen átküzdve magunkat, felmentünk az ambulanciára, ahol megállapították, hogy nem vagyok náthás. Ezután mehettünk az osztályra, ott érzékeny búcsut vettem a férjemtől, majd ezzel a lendülettel egy ápolónő kikérdezett, vérnyomást mért, elmondta, hogy én leszek az első, megmutatta az ágyamat, és mire kettőt pislogtam, már folyt is az infúzió a karomba. Kb. 2 órával később kaptam egy koktélt a hátsómba (fájdalomcsillapító, bódító és még valami volt benne), és két Lidocainos tampont az orromba, majd kis idő múlva megérkezett az eddigi legviccesebb betegszállító. Neki köszönhetően nevetve érkeztem meg a műtőbe, ahol egy hasonlóan vicces műtős nővér várt, s mire felmásztam a műtőasztalra eldöntöttük, hogy mivel epém már nincsen, vakbélműtétet hajtanak végre rajtam. Időm sem volt félni, már ott is voltak az orvosok, s mire felocsúdtam, már bent volt az érzéstelenítő a szájpadlásomban. Ugyan féltem tőle, de minek, mert semmit nem éreztem az egészből. Aztán az orrom szúrása következett, ekkor mondta a doktornő, hogy ami lecsurog, azt nyeljem le nyugodtan, de ebből sem éreztem semmit, csak a csurgást, amit meg lenyeltem.
A beavatkozás során szólnom sem kellett, amint ráncba szaladt a homlokom, már kaptam is az újabb érzéstelenítőt, így tényleg nem éreztem fájdalmat egyetlen pillanatra sem. Műtét végén megdicsértek, hogy milyen ügyes voltam, a vicces betegszállító visszavitt a szobába, ahol a nővérke várt, és kötötte is vissza az infúziót. Ezután képszakadás, jó sokat aludtam. Ébredés után csalódottan tapasztaltam, hogy be van dugulva az orrom, de végre ihattam, és ehettem is egy keveset. Ezután megint elaludtam, és nagyjából ebben az állapotban töltöttem a nap hátralévő részét, csütörtök délelőtt pedig haza is jöhettem.
A legrosszabb az egészben a szájszárazság volt, a koktél-szuriban volt még valami, ami a vérzést gátolta (vagy csökkentette), de ettől nem maradt egy csepp nyálam sem, ami tényleg a legkellemetlenebb része volt a műtétnek.
Most már rajtam a sor, hogy minden javaslatot és utasítást betartsak, és akkor gond nélkül és hamar fel fogok épülni. Egy hét múlva kontroll.
