Ezen a héten szerdán gyakorlatilag megmentették az életemet. Senki nem látta előre azt, ami végül a műtéttel napvilágra került. Az endometriózis hihetetlen összenövéseket csinált bennem. Olyat, amilyet még az orvosok sem tapasztaltak eddig. A 4 órás műtét alatt szét kellett választani a beleimet egymástól és a méhemtől, az összes belső szervemet valamelyik másiktól, oldani kellett a teljes kismedencét, és végül ki kellett venni a 2 miómával nehezített méhemet. Tette mindezt úgy az orvos, hogy nem ejtett vágást a hasamon. Amíg élek, hálás leszek neki azért, hogy ő nem küldött el, mint 1,5 éve a kollégája, hanem elhitte a panaszaimat úgy is, hogy képalkotóval nem találta bizonyítottnak az általam mondottakat.
A műtétet keddre tervezték, reggel korán érkeztem a kórházba ahol elmondták, a 4. műtét az enyém. 9-kor bekötötték az infúziót, 10-kor bevettem a nyugibogyót, és vártam, és vártam, és csak vártam. Háromkor bejött az orvosom, hogy a műtétemet másnapra halasztották, mert az altatóorvosnak lejárt a munkaideje, és nincs másik. Egyek valamit, utána ismét hashajtás, és reggel én leszek az első műtétes. Nem ettem, mert elég volt idénre a hétfői hashajtás. Abban maradtunk, hogy iszom 1 liter cukrozott almalét és reggel 8-kor találkozunk a műtőben. Amikor az intenzíven felébredtem, fájt a torkom és a hasam. A nővérkétől azonnal megkérdeztem, hogy kellet-e vágni (nem), és hogy hány óra van (du. 2). Ettől kissé összezavarodtam, kérdeztem, meddig tartott a műtét. Ekkor tudtam meg, hogy 8:10-12:30-ig, azóta pedig náluk vendégeskedem. A karomon a vérnyomásmérő eleinte 5-, majd 10-, később 15 percenként mért, az orromban oxigénes cső volt, mert “kritikán aluli” volt a szaturációm, és egyébként az orvos már volt nálam, de aludtam, ezért azt üzeni, minden rendben van, holnap beszélünk. Háromkor ismét felébredtem, ekkor hívtam fel a férjemet, hogy megvagyok, az intenzívre jöhet hozzám. Még aznap este felállítottak, pár lépést tettem is, másnap reggel pedig felkeltem (nagyon nehéz volt), sétáltam, és életem legfinomabb natúr joghurtját ettem meg, kereken 72 óra nem-evés után. Az ápolók hitetlenkedtek, hogy egy ekkora műtét után, ennyi betegséggel ami nekem van, én már felkelek, jövök-megyek, eszem-iszom és mindezt egyedül. Vissza is mehettem az osztályra, tegnap délután pedig hazaengedtek.
A bal lábamat rendesen megviselte a műtét, mert kicsit húzom magam után, de bizakodom abban, hogy a pihenés azt is helyrehozza jövő hét csütörtökre, amikor varratszedésre megyek vissza.
