Neuropátiás borzalom

Ma reggel úgy ébredtem, hogy fájt a bal karom és a bal szemem. Ez utóbbit jó jelnek tartottam, hiszen ez is valami változást jelent. A karom fájdalma azért aggasztott, mert ferezis napján nem vehetem be reggel a gyógyszereimet (kivétel a gyomorvédő), hiszen a kezeléssel kimosnák a hatóanyagokat a véremből. A kezelőorvosommal megbeszéltük, hogy megvárom a ferezis végét, és ha még akkor is fáj, kapok segítséget. Ahogy telt az idő, úgy fájt egyre jobban és jobban a karom. A kezelés végén (12:15), már kicsordult a könnyem is, bármennyire nem akartam. Végre bevehettem a gyógyszereket, lefeküdtem és vártam a csodát. De a csoda nem jött. Jött helyette egy olyan érzés, mintha a csontjaimat tekergetné valaki; nagyon nagy fájdalmaim voltak. Végül segítséget kértem, mert nyilvánvaló volt, hogy a tablettám ezúttal nem használ. Mire az ápolónő megérkezett a megváltást hozó gyógyszerrel, már azt kívántam, inkább vágják le a karomat, csak ne fájjon. Nem tudom mit kaptam (majd holnap megkérdezem), de hatásos volt. A csavargatós érzészavar még vagy egy órán át kitartott, de a fájdalom hamar enyhült, és két órán belül teljesen meg is szűnt. 🙏
Délután vettem észre, hogy olyan, mintha jobban látnék. 👀 A páternoszter mellett a falra papírok vannak kitéve. Ahogy ott üldögéltünk a férjemmel, azt látom, hogy már nem egy nagy paca az egész, hanem meg tudom különböztetni a sorokat. 5 sort láttam (valójában 6 sor van, de az utolsó sor csak egy szóból áll, és elolvasni nem tudtam, de akkor is…). Szóval, most már visszavonhatatlanul elindult valami javulás. S, ha innen nézzük, akkor minden kínlódás és – kórházban töltött perc megérte! Ahogy a kezelőorvosom mondja, a kezelés után még pár hétig javulhat a szemem, vagyis tényleg lehet esélyem arra, hogy valamennyire lássak a bal szememmel is. 🙏 Múlt héten kedden azért feküdtem be a kórházba, mert meg akartam ragadni minden lehetőséget, még ha csak 10% is, hogy használ. A hit, a kitartás és a kezelés meghozta a várt sikert, hiszen elindult valami. Most már “csak” türelem kell és minden utasítást be kell tartani ahhoz, hogy ez a várt siker beteljesedjen.
Rajtam nem fog múlni, bármire képes vagyok a látásomért cserébe. 👀🙏