Ebben az évben annyi minden történt velem, hogy sokszor csak kapkodtam a fejemet, „ez mind velem történik?”. Sajnos, ahogy jó dolgok-, úgy rosszak is voltak az események között, s talán idén az utóbbi volt többségben.
Az év eleji utazás maga volt a mennyország, de aztán sorozatban jöttek a rosszabbnál rosszabb történések, ahol is a mélypontot apám halála-, és a vele kapcsolatos történetek feneketlen mélysége jelentette. Augusztusban tudtam meg, hogy a neurológusom nem praktizál tovább, ez elég nagy törést jelentett számomra, és ugyan van kijelölt orvosom, nem találtuk meg a számomra is megfelelő közös hangot egymással. Az orvos keresésem mindeddig kudarcba fulladt, de az életszemléletem (soha nem adom fel!) szerint folytatom tovább a keresést.
A lelki oldal még az orvos keresésnél nagyobb kihívást jelent, de pszichológus segítségével azon is dolgozom; ezidáig több-kevesebb sikerrel.
Az egészségem is felemás, az SM szerencsére nyugalomban van (‘kop-kop’), de a reumatikus problémák súlyosak, sokszor alig tudok járni a fájdalom miatt. A januári kórházi tartózkodástól sokat várok, remélem segítenek rajtam valamennyire.
‼️Egy nagyon fontos döntést is meghoztam, nem engedem lecsrélni az Ocrevust, inkább legyenek fájdalmaim, minthogy az SM ismét bedurvuljon.‼️
S hogy milyen lesz a jövő év? Persze nem tudhatjuk előre, de sajnos vannak körvonalak, melyek szerint jövőre nem tudunk elutazni, ami 365 napos szolgálatot jelent az Alzheimeres anyósom gondozása által. Lehetetlen erre lelkileg felkészülni, hiszen mindig az utazás volt a motorja a túlélésnek, de biztos vagyok abban, hogy így is meg fogom találni az átvészelés zálogát. Ugyan jelenleg nem látom túl fényesnek a jövőt, a bizakodásomat nem vesztettem el, ezért biztos vagyok abban, hogy a jövő év is tartogat számomra valami jót is a rosszak mellett.
