Plazmapherezis

Ma reggel megbeszélésre jöttem a kórházba, de az események hirtelen felgyorsultak. Volt vérvétel, és megbeszéltük, hogy hazamegyek a holmimért, és ma kora délután befekszem. A nagynéném értem jött, haza vitt, összepakoltuk a cuccokat, és vissza is hozott. ♥️ Megvolt a felvétel, aztán várni kellett az intenzíves orvosra, aki a nyaki kanült ültette be.
Az én életem tényleg nem egyszerű. Azt tudtam, hogy a ferezishez a nyakamba kapom a kanült (21 cm-es a “kicsike”), de hogy ennyit kell kínlódni érte, azt álmomban sem gondoltam volna, illetve a két évvel ezelőtti egyetlen tapasztalat sem ezt mutatta, igaz, akkor a bal oldalra szúrták, most viszont a jobb oldalon van.
Megérkezett az intenzíves orvos, hozott mindenféle eszközt, bemutatkozott, kipakolt, és mondta, hogy mindig mindent elmond, hogy mit fog csinálni. Lidocain be ?, több helyre, hogy ne fájjon. Picit vártunk, majd jött az első szúrás. Aztán a második és a harmadik. Kis pihenő, és jött még egy orvos. Ő is szúrt, de semmi. A nővér fogta a kezem, az orvosok nem győztek elnézést kérni. Én fáztam, és sírtam (pedig nem akartam), de összeszorítottam a fogam, hiszen látni akarok. Az egészet emiatt csinálom, csak ez lebegett a szemem előtt. A második orvos hozatott egy ultrahang készüléket, megnézték az ereimet, mi nem stimmel velük. Kiderült, hogy bizony anatómiailag (is ?) defektes vagyok, a véna nem ott fut, ahol kellene. Hát ez volt a baj! A következő próbálkozás sem sikerült, már úgy volt, hogy inkább lágyéki kanült kapok. ? Nagyon nem szerettem volna, így az orvos tett egy utolsó kísérletet (fél perc alatt az összes általam ismert fohászt és imát elmondtam magamban, hogy sikerüljön neki, eközben hangosan fel is zokogtam a fájdalom miatt, de sikerült.
Aztán már csak örömkönnyek voltak, és vidámság, hogy sikerült. ?☺️? Mindhármuknak nagyon hálás vagyok a gesztusaikért, azért, hogy azt éreztették velem, hogy nem vagyok egyedül a fájdalmammal. Persze így elviselni is sokkal könnyebb volt.
3 órával később elvittek röntgenre, ahol kiderült, hogy minden rendben van, holnap indulhat a kezelés, amely a bal szemem látását hivatott visszaadni. ??????