Várakozás

A türelem nem tartozik az erősségeim közé, éppen ezért szeretek mindent hamar elintézni, letudni. Amikor valami nem rajtam múlik, akkor azért eléggé nagy próbatételnek vagyok kitéve, hiszen az ember lánya nem sürgethet mindig mindenkit, és főleg nem sürgethetek egészségügyi dolgozókat, hiszen mégiscsak tőlük függ a jóllétem. Így aztán várakozom. Várom az orrműtét szövettani eredményét (melynek már rég meg kellett volna érkezni, mégiscsak 4 hét telt el), amire már a nővér is rácsodálkozott, hogy „mi tart ilyen sokáig?”. Aztán várom az MRI időpontomat, és várom a következő Ocrevus infúzió időpontját is. Ez utóbbira mondták, hogy 2 hónappal előbb kezdjem el intézni, most már azt is értem, miért. 🤔 (Itt jegyzem meg, hogy végtelenül hálás vagyok az előző infúzó 3 hét alatt elintézett időpontjáért. 🙏🏻)

Várom vártam, hogy a reuma kórházból felhívjanak befekvés miatt, el is intéztem mindent itthon (két hét azért hosszú idő), de hiába vártam, már a negyedéves kontrollvizsgálat is lezajlott, mégsem hívtak. Most már nem várom, egyébként is kaptam tablettát (kombinált szteroid) a keresztcsonti gyulladásra, ezért sokkal jobban is érzem magam. Tudok járni, nem görcsölnek az izmaim, és tudok az oldalamon aludni, ami már nagyon hiányzott. Egyszóval, sokkal jobban érzem magam, mint egy héttel ezelőtt. 🥰
A műtéttel egyelőre nem vagyok elégedett, de a nagynéném szerint csak türelmetlen vagyok, mert a teljes gyógyulásig 6 hétre van szükség, én meg még csak a negyediknél tartok. Remélem, neki lesz igaza, de jelenleg még mindig el-eldugul az orrom, a műtétet meg ugye emiatt csinálták…
Tiszta szerencse, hogy az SM mostanában nyugalomban van. Persze a szokásos dolgok megvannak (vizelési/székelési nehézség, térézékelési zavar, fáradtság, szédelgés), de mondhatni ezekhez már hozzászoktam, új tünet meg szerencsére nincs. 😇

Az utolsó bejegyzésemnek elég nagy visszhangja volt, és összeségében elmondhatom, hogy jól fogadtátok, és megértettétek, miről is szól valójában. Volt olyan is, aki azt írta nekem, hogy nem vagyok nyitott az új dolgokra, és persze a „gyóccermaffia” is előkerült, de többségében értettétek a poszt lényegét. Köszönöm Nektek! ☺️
Tudnotok kell, hogy engem mindig a jószándék vezérel, és az is igaz, hogy sokat láttam/tapasztaltam már az életem során. Nekem már nincsenek illúzióim a csodaszerekkel kapcsolatban, pontosan tudom, hogy ilyenek nem léteznek, és igyekszem minden tőlem telhető módon terjeszteni is ezt. Vallom, hogy a beteg ember a legkiszolgáltatottabb a Világon, és sokan vannak, akik ezt kihasználva akarnak meggazdagodni. ☹️

Amíg nem adom fel, addig legyőzhetetlen vagyok
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.