Nem lesz műtét, most biztosan nem. 🙏 Akárhonnan is nézem, hihetetlenül nagy szerencsém van. Amikor február végén kiderült az endometriózis, akkor került ez a ”műteni vagy sem” nevezetű beton-tömb a vállaimra. Aki követi a blogot az olvashatta ennek alakulását (műtét, specialista, gyógyszer, magánrendelésre pöckölés volt a sorrend). E hét hétfőn voltam a nőgyógyászomnál, aki megvizsgált, majd főorvosi bemutatásra irányított. Ekkor még azt gondoltam, hogy az onkológushoz megyek (mert a drnő az ő nevét említette), de egy másik főorvos volt ott. Átnézte az összes leletemet, a zárójelentéssel együtt, és alaposan kikérdezett. Ezután elmagyarázta az endometriózis lényegét, majd az én bonyolult esetemet is külön. Mindezt magyarul (nem voltak latin szavak), érthetően, és lehetett kérdezni is. Komolyan mondom, majdnem elsírtam magam amiatt, hogy emberszámba vesz (mert a specialista annyira lekezelő volt). Pl. ő volt az első nőgyógyász, aki megkérdezte, hogy én mit szeretnék (műtétet vagy gyógyszert, esetleg gyógyszer nélkül). Megbeszéltük, alaposan mérlegelve minden körülményt. Abban egyetértett velem, hogy ha lehet, nem szeretném a műtétet. És igen, lehet ilyet, hiszen nem vagyok veszélyben. 🙏 A hormongyógyszer marad, de ha beszedtem a most kiváltott mennyiséget és nem lesz jobb a jelenleginél, akkor nem szükséges tovább szednem. Ha bekövetkezik a várva-várt javulás, akkor a tablettát szedhetem, de szoros -3 havonkénti- kontroll mellett (ez teljesen elfogadható). A visszanőtt cisztával sem kell most semmit tenni, de ha elviselhetetlen fájdalmat okozna, akkor az orvostól kapott papírral bemegyek, és ott megműtenek, vagyis nem szükséges visszamenni a másik kórházba. Fontos viszont, hogy a sérvem meg legyen műtve, mert szerinte ez javítani fog a nőgyógyászati problémámon is. Amikor kijöttem tőle, határtalan megkönnyebbülést éreztem. Hetek óta az az érzésem, hogy elvesztettem az irányítást a saját testem felett. Azt éreztem, hogy nincs döntési jogom, sem beleszólásom abba, hogy mi történik velem. És bizony, ez ellen minden porcikám tiltakozott. De, ennek ma vége szakadt, a sors megint elrendezte a dolgokat.
A fentiek miatt biztosabb lett a Tisza tavi biciklizés is, most már teljes erőbedobással készülhetek rá. 💪🚴♀️🚴
Sokszor mondtam már, és a könyvemben is benne van, hogy szükség van arra, hogy legyenek céljaink. Hiszen a cél -legyen az bármilyen apró is- visz előre a szürke mindennapokban. Nekem mostanában nem volt célom, mert bizonytalan volt a holnap (lesz műtét vagy nem lesz, egyáltalán szükséges az a műtét?). Nem szeretek célok nélkül élni. Szeretem megtervezni a napjaimat, szeretem előre tudni, hogy mi lesz a jövő héten. Ez nem jeleni azt, hogy rugalmatlan vagyok, de szükségem van távlati tervekre (ezért szoktam januárban lefoglalni a szeptemberi nyaralást). 🤷♀️
Most már gond nélkül tervezhetek előre, hiszen a legnagyobb akadály eltűnt előlem. A többivel meg simán megbirkózom. 😁
