A legújabb segédeszköz

Ez a hétvége olyan volt, mintha két nap alatt eltelt volna egy hét. Anyósom egész héten gyengélkedett, napról-napra rosszabbul volt, de orvost hívni nem engedett. Amikor pénteken este elkezdett hallucinálni, akkor kihívtuk az ügyeletes orvost, aki minden tiltakozása ellenére kórházba utalta. Még szombat hajnalban átvitték egy másik kórházba, ahol azonnal megkezdték a kezelését. Életveszélyesen alacsony volt a nátrium szintje. Most már jó kezekben van, a javulás útjára lépett. ?

Az izgalmak mellett is javult a lábam! ? Ezen a hétvégén sokat voltam talpon, voltak is fájdalmaim, és pénteken borzasztóan elfáradtam (mára sem sikerült kipihenni magam), mégis, a reggel megemelt neuropátiás gyógyszer hatékonynak bizonyult.
Bevallom, nagyon megkönnyebbültem. A múlt hét egy katasztrófa volt, és nagyon magam alatt voltam. Ezek a neuropátiás fájdalmak ijesztőek tudnak lenni, volt pillanat amikor azt kívántam, vágják le a lábfejemet, hogy megszűnjön a fájdalom, mert úgy éreztem, azt már nem lehet elviselni. ? Éppen ezért a doktornő segítsége felbecsülhetetlen értékkel bír számomra. ? Miután estére, de főleg reggelre maradtak még fájdalmak, valószínűleg az esti adagolást is módosítani kell, de ezzel várok még 1-2 napot.

Ezen a hétvégén nagyon kreatív voltam. ? Kitaláltam, hogy hogyan tudnék a konyhában tevékenykedni anélkül, hogy összeesnék a fáradtságtól. Ezidáig is előfordult már, hogy széken ülve főztem, vagy így készítettem elő az alapanyagokat a főzéshez, de mindeddig ez rém kényelmetlen volt, mert nyújtózkodni kellett, hogy lássam is azt, amit csinálok (kicsit alacsony vagyok ?). De most, ahogy ott kínlódtam, elérkezett a megvilágosodás. ? Rájöttem, hogy magasabb székre van szükségem. ? Innentől már egyszerű volt, ráadásul a férjem is teljes mellszélességgel támogatta az ötletemet. ?


Ez a bárszék az új segédeszközöm, és a legújabb/legjobb barátom. Az ülésmagassága 65 cm, ami tökéletesen passzol a 87 cm magas konyhapulthoz. Nagyon kényelmes, és pl főzés közben látni is fogom, mit is kevergetek valójában. ? A mögötte látható székről főztem eddig, de az 20 centivel alacsonyabb, ami nagyon sokat számít. Alig várom, hogy élesben is kipróbáljam, de erre nem kell sokat várnom, ma magamnak fogok főzni.

Másik jó hír, hogy megnyugodott az állkapcsom. A neurológusom által felírt gyulladáscsökkentő elfogyott (egy másik orvos javaslatára további egy hétre visszatérek a Cataflamhoz), és nem jött újabb tünet. Most, ha nem rágok, nincs fájdalom. Amikor lehajolok, orrot fújok vagy próbálok rágni, vannak fájdalmaim, de már nem olyan élesen, mint akár csak egy héttel ezelőtt. Ha a héten nem javul tovább, akkor jövő hét elején elmegyek röntgenre, hogy megnézzük, mi történik vele? Nagyon szeretném, ha rendbe jönne, de őszintén örülök, hogy megszűntek azok az éles, semmiből jövő fájdalmak. Az étkezésem katasztrofális lett, viszont kiválóan kiegészíti a fogyókúrámat ??. 5 kilónál tartok 3 hét alatt (milyen szerencse, hogy van miből leadni… ?), és még hol a vége, mire újra rághatok. ? A pépes ételek nem étvágygerjesztők, ez alól kivételt képez a görög-, és sárgadinnye. Fura volt így enni a húslevest, és nem vitt rá a lélek, hogy így egyem a pörköltet… Jó ötlet volt (és a gyomrom is díjazza) a babapiskóta, ezzel kiegészítve már laktató a reggeli vagy éppen a vacsora.

Szóval, a múlt hét végén kezdetét vette egy lassú javulás, amiért nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki ehhez bármit is hozzátett. ? Szeretném hinni, hogy innen már csak felfelé visz az út. Nem bánom, ha nehéz, csak javulás-, de legalább stagnálás legyen a végeredmény. ????