A pánik

Ma mintapéldája voltam annak, hogy felnőtt emberként hogyan nem lenne szabad viselkedni. 😞

Szerda reggel arra ébredtem, hogy már nincs elzsibbadva a felkarom, sem a vállam, de helyette valami borzasztó fájdalom telepedett rám. Orvossal is beszéltem, fájdalomcsillapítót is vettem be. Csütörtökre még rosszabb lett a fájdalom, voltam a háziorvosnál, nagy baj nincs, “csak” fáj. Iszonyatosan. Már a gyomrom is. 😞 Megint beszéltem orvossal, abban maradtunk, hogy ma elmegyek hozzá. Tegnap a gyomorfájdalomra ittam gyógyszert, aztán ma reggel is. És jobb lett a karom meg a vállam is. Befészkelte magát az agyamba, hogy kiújult a nyombélfekélyem, és az sugárzik vállig. 😱 Nos, ekkora marhaságot már rég csináltam, és remélem, nem is fogok mostanában. 🤷🏻‍♀️ Estére teljes volt a pánik, gyomor-, és egyéb fájdalmak, fejgörcs, minden ami elképzelhető. Ja, orvosnál persze nem voltam… Majd telefonos segítséget kértem, a józan eszem utolsó cseppjeivel. Szerencsére. A segítőm elég hamar eltanácsolt orvoshoz, mert a fekély az ugye nem játék. Beszéltem az ügyelettel, menjek máris, megvizsgálnak. Újabb EKG, tüdő hallgatózás, és most fekély vizsgálat is. Nincs semmi. Viszont jól elfekhettem a vállam, ami az orvos szerint minimum 2 hét, mire rendbe jön. Nem, nem mondtam meg, hogy SM beteg vagyok. Azért nem, mert nem akartam, hogy arra fogja a fájdalmamat. Nem fogta arra…

Hogy a mai napnak van-e tanulsága? Azt hiszem van. A fájdalom rossz tanácsadó. Hallgassak a megérzéseimre, és a józan eszemre.
Az lehet, hogy az SM nem fáj, de az SM-ben érintett testrészek nagyon tudnak fájni…

Most várom a megváltó enyhülést, és imádkozom, hogy ne kelljen bemenni a sürgősségire. Mert, ha nem javul, már csak ott tudnak segíteni. 🙏🙏🙏