Bicikli túra

Az úgy volt, hogy elterveztük, elkerekezünk Tihanyba, mert az csak 25 km. Aztán meg, ha már ott vagyunk, nézzük meg a kikötőt is. Ahogy mentünk a kikötő felé, szegényes biciklis életem addigi legnagyobb emelkedőjén találtam magam, nem is tudtam feltekerni, tolnom kellett a biciklit. 🥵 A történethez hozzátartozik, hogy ez nagyon lesokkolt, azt gondoltam magamban, errefelé soha többet nem akarok biciklizni.
Leértünk a révhez, éppen jött a komp. Attila kérdezi, nem megyünk át Szántódra?, -De, mehetünk (bármit, csak azt az emelkedőt ne!). Így esett, hogy fél óra múlva már a túlparton tanakodtunk, hogy most mi is legyen. Mertem (túl) nagyot álmodni, ezért elindultunk biciklivel Szántódról Almádiba. Nem kis távolság, de ugye tavaly a Tisza-tó is sikerült… Ja, csak ott sík terep van 1 db emelkedővel, itt meg olykor hatalmas hegyek magasodtak elém… 🥵 A legdurvább egy 15%-os emelkedő volt 😱, ott úgy éreztem, hogy hátrafelé tolom a biciklit. 😆 Most már ezen IS tudok nevetni.
Ezen az úton rengeteg nehézséggel kellett szembenéznem kezdve a bal lábam erőtlenségével, az ízületi fájdalmaimon át, egészen a csontig hatoló fáradtsággal. Nem volt nálam fájdalomcsillapító, erre pl. értékes energiát és időt vesztegettünk el, hiszen enélkül nem tudtunk volna tovább menni. De, félre értés ne essék, nem akarom sajnáltatni magam, viszont a történethez az is hozzátartozik, hogy egy nap kellett hozzá, hogy büszke legyek a teljesítményemre, mert sok volt benne a rossz érzés, a bicikli tolás, és a fájdalom. Voltak könnyek, de nem örömkönnyek, és volt, hogy szidtam magam, amiért belekezdtem az egészbe.
Ma már boldog vagyok, hogy belevágtam, büszke vagyok a teljesítményemre, mert lesz mire emlékeznem akkor, amikor a hamut is mamunak mondom. 🥰😂 És akkor a számok: 85 km, 340 m szintkülönbség, 10,5 óra alatt, Almádi, Tihany, Szántód, Almádi. Nem volt könnyű, és nagyon bánják az ízületeim, de mégiscsak megcsináltam! A tavalyi eufória elmaradt, este, sötétben értünk vissza a szállásunkra, fürdés után bezuhantam az ágyba, ahol még sokáig úgy éreztem, hogy tekerek, aztán meg azt álmodtam, hogy láthatatlan magasságú hegyekre tolom fel a biciklit…, szóval nehéz volt feldolgozni, de mostanra azért sikerült.
Attilának megköszöntem a végtelen türelmét, a mindig jókor érkező biztatását, és a támogatását. ♥️ Hiszen nélküle nem tudtam volna biciklizni. Egyetlen métert sem.