El(bele)fáradtam

Február óta fáj a szemem, ráadásul némileg ki is van dülledve, bár ez utóbbi nem olyan fontos, engem a fájdalom érdekel. Nekem az számít, hogy ezt a fájdalmat semmivel nem lehet elmulasztani, legfeljebb csak enyhíteni. Többször írtam már erről, és arról a kálváriáról, mellyel a tünetek okát próbálják kideríteni. Erre nem lehet egyetlen panasz szavam sem, ilyen alapos szemészeti kivizsgálásban még soha nem volt részem. A baj csak az, hogy hiába a minden részletre kiterjedő vizsgálódás, nincs eredmény, a jobb szemem most már a mindennapjaimat is befolyásoló módon fáj.
Emellett egy új tünet is jelentkezett, minden nap többször is migrénaura-szerű jelenség bukkant fel. Vannak napok, amikor egymás után többször is, erre az időre kiesek a munkából, de még az életből is. Akinek volt már ilyen az tudja, amíg tart, semmire nem alkalmas az elszenvedője, mert alig-alig lát valamit.
A fentiek miatt mostanra megjártam a poklot is, éreztem magam depressziósnak, képzelgőnek, és semmire sem jónak. És ugyan továbbra sincs megoldás, úgy érzem, tegnap eljutottam a mélypontra, innen már csak felfelé vezethet az út. Miközben egy sarokban összekuporodva sajnáltam magam, eszembe jutott egy lehetséges magyarázat ezekre a jelenségekre, mégpedig egy fül-orr-gégészeti. Ugyanis nekem a rostasejteknél van egy szűkület, amit már tavaly meg akartak műteni, csak akkor éppen egy másik műtétre készültem. Az igaz, hogy ezt nem tudtam érdemben megbeszélni senkivel, de ez a gondolat kimozdított az elkeseredésemből, és tettekre sarkall. Ma nem tudtam ezzel foglalkozni, mert dömping volt a munkámban, és ugyanez lesz jövő hét elején is (a könyvelésnek is vannak árnyoldalai), de a jövő héten ennek mindenképpen utána járok, hátha… Ez a gondolat ad egy kis reményt, hogy talán hamarosan fény derül a fájdalomra, dülledésre, migrénaurára.
Múlt héten voltam EEG vizsgálaton, és mostanra az MRI leletemet is újra elemezték, minden eredmény negatív lett, ami egyrészt szuper, másrészt meg…, írtam feljebb.