Elvagyok…

Ez a hetem meglehetősen kaotikus volt. Elkezdődtek a munkás hétköznapok, miközben több szakorvosnál is jártam. A kardiológián kiderült, hogy szép és egészséges szívem van, a lábam valószínűleg a pajzsmirigyem miatt dagad. Az endokrinológus azt mondta, nem számít, ha a vizeletben magas a kalcium (mondjuk engem zavar, mert minek határozzák meg, ha nem fontos?), a vérben legyen normális az érték. A pajzsmirigyem még kivizsgálás alatt van, arról majd később beszámolok. És sajnos megint utolért egy arcüreggyulladás. Akihez eddig jártam gégész, elment a kórházból, így visszatértem a régihez. Adott egy orrsprayt, amely már másnapra jelentős enyhülést hozott, szerencsére csökkentek a fájdalmaim. Viszont, ha már ott jártam, el kell mennem kontroll hallásvizsgálatra, mert legutóbb elég rossz lett a jobb fülem értéke. Erről is írok, ha lesz eredmény. 

Az itthon végzett munkának nem csak előnyös oldala van (sajnos). Az egyik hátránya, hogy nem találkozom emberekkel, nem érnek ingerek/benyomások. Ugyan anyósommal vagyok itthon, de ugye ő középsúlyos demens, vele nem igazán lehet társadalmi életet élni (max annyit, hogy mi a reggeli/ebéd/vacsora, és bevette-e a gyógyszereit). Szóval, nagyon hiányzik a társaság. A másik hátrány a mozgás hiánya, hiszen csak egyik szobából a másikba megyek dolgozni. Ezért aztán a férjemmel hétfőtől esténként el fogunk járni sétálni. Most 2 hónapig délelőttös lesz, vagyis addig megoldódott a mindennapi mozgás kérdése. Azt vettem észre, hogy a gyógytorna erre kevés, de az is lehet, hogy már új gyakorlatok kellenének. 

Tegnap reggel óta az ételeknek és még a víznek is keserű íze van. 😞 Egyszer már volt hasonló, de akkor csemege uborka ízű volt minden (akkor utáltam, de most visszasírom azt). Nem tudom, csak gondolom, hogy az SM űz csúf tréfát velem, amiért egy picit mérges is vagyok rá. Igazán békén hagyhatna már egy hosszabb időre. Mondjuk, úgy 30 évvel kiegyeznék. 🙏 Már nagyon unalmas, hogy szinte minden héten van valami…

Egy ígéretesen indult ismeretségnek is vége szakadt ezen a héten. Egy olyan ember, aki számonkérően és megalázóan beszél velem csak azért, mert valamiben nem értünk egyet, ne legyen az ismerősöm. Mondjuk azt, hogy öreg vagyok már bohócnak, a lelkemnek pedig nincs szüksége sem a stresszre, sem a bántalmazásra. 😞 Sajnálom, hogy így történt, de egyben örülök is, hogy most derült ki és nem később, amikor esetleg már több szállal is kötődöm. Ebből a csalódásból igen nehezen álltam talpra, a számon kérő/megalázó mondatok sokáig visszacsengtek a fülemben. Azt mondhatom, hogy mára már túlléptem a történteken. A barátnőm és a férjem segítsége nélkül azonban nyakig lennék abban a trutyiban, ahová ez az energiavámpír sodort. Sajnos sokkal óvatosabbnak kell lennem…