Ez is megvan…

A héten ismét mérföldkőhöz érkeztem több fronton is.
A rettegett kolonoszkópia vizsgálaton túl azon gondolkozom, miért félnek ettől ennyire az emberek. ? Az igaz, hogy kellemetlen, de nem fájdalmas, és nagyon hasznos. A vizsgálat hamar lezajlott (kb. 15 perc), és miután engem minden (is) érdekel, végig moziztam az egészet. ? A leletem negatív, és a vérzés oka/helye is megvan. Kaptam néhány életmód tanácsot, melyeket kipróbálva, talán könnyebbek lesznek a mindennapjaim. Az SM okozta végleges károsodáson persze senki nem tud segíteni, de igyekszem a legjobbat kihozni a helyzetből, és próbálok kevesebbet erőlködni. Az igazság az, hogy már az urológus is jól megijesztett az erőlködés veséimre gyakorolt hatásával kapcsolatban, de most, hogy a vizsgálat közben a saját szememmel láttam egy kisebb erőkifejtés hatását, eléggé megijedtem.
Az állkapocs gyógytorna kikérdezéssel kezdődött, és masszírozással folytatódott. Ez nagyon-nagyon fájdalmas-, de a gyógytornász szerint igen hasznos művelet. Ezután tanultam gyakorlatokat, és itt is kaptam életmód tanácsokat.

A biztosítóval volt egy vitám, melyből ezúttal én kerültem ki győztesen.?
Még egészséges voltam, amikor kötöttem egy baleseti-, kórházi-, és műtéti biztosítást. Amikor beteg lettem, egészen 2018-ig fizettek az SM után, akkor új tulajdonosa lett a biztosításomnak. Az új céghez elsőként benyújtott kórházi papírok után még fizettek, de 2019 óta nem kapok kártérítést. Az indok az volt, hogy a záradékban szerepel, hogy idegbetegségre nem fizetnek, márpedig az SM egy idegbetegség, ezért örüljek, hogy az eddig felvett összegeket nem fizettetik vissza, de erre többet pénzt ne kérjek. Ugyan fellebbeztem, hogy az SM egy autoimmun betegség, de elutasítottak azzal, hogy az SM az idegeket is érintő betegség. Ezt tudomásul vettem, azóta nem is nyújtottam be kárigényt.
Most, hogy lett ez a reuma betegségem, beadtam a papírokat. A hét elején elutasították azzal, hogy az SM okozta az ízületi gyulladást, és 2 éve megmondták, hogy az SM-re nem fizetnek. Válaszlevelemben megkérdeztem, hogy ezt mire alapozzák, és közben felvettem a kapcsolatot egy biztosítási jogásszal. Ezek után értesített a biztosító, hogy a teljes anyagomat továbbították egy orvos szakértőnek, aki elbírálja azt. Még csütörtökön este kaptam tőlük egy e-mailt, amiben elnézést kérnek, hogy kellemetlenséget okoztak, és tájékoztatnak, hogy a megítélt kártérítés összegét hamarosan átutalják. Pénteken reggel meg is érkezett a pénz. Nem ők voltak az elsők, és nyilván nem is az utolsók, akik mindent ráhúznának SM-re, ha tehetnék. Észnél kell lenni, és nem szabad hagyni magát az embernek, ha azt akarja, hogy az érdekei érvényesüljenek. ?

Az egyensúlyom sajnos nem javult, egyre jobban kell vigyáznom, hogy ne szédüljek el. A bal lábam is elkezdett zsibbadni, de még reménykedem, hogy csak az időjárás űz csúf tréfát velem. ??