Soha nem lesz vége?

Egy hatalmas gyomrost kaptam ma. Mammográfiás kontrollvizsgálatra mentem, a legnagyobb lelki nyugalomban. Ahogy haladt a vizsgálat, a doktornő kérdezgetett, én válaszoltam. Azt mondta, ha már ott vagyok, megnézi a petefészek cisztát is.
Aztán már csak arról volt szó. Szerinte ezt azonnal műteni kellett volna, ahogy felfedezték… Szerinte nem biztos, hogy a méhtest megmaradhat… Szerinte ezzel mihamarabb kórházba kell kerülnöm… Szerinte ez nagyon nem ciszta… Csak kapkodtam a fejemet, hallottam is amit mondott, meg nem is.
Hallottam, ahogy szidja azt az ultrahangos orvost, aki felfedezte a petefészek nagyobbodást, és azt is hallottam, ahogy arról beszél, hogy csípő MRI helyett milyen vizsgálatokra lett volna inkább szükségem. Őszintén-, és nagyon fel volt háborodva.
Bevallom, nagyon megijedtem. Bevallom, alig vártam, hogy kijöjjek tőle. Nem is nagyon tudtam gondolkozni, a fejemben csak rohantak a gondolatok, és alig vártam, hogy a lépcsőfordulóba érve szabad utat engedjek a könnyfolyamnak. Nyomorultul éreztem magam, nagyon elhagyatottnak és magányosnak. A Világ hirtelen nagyon hideg hely lett. Aztán eszembe jutott a férjem. Aztán eszembe jutott a nagynéném. Beszéltem velük telefonon, és már nem voltam sem magányos, sem elhagyatott. A személyes beszélgetés után, már nyomorult sem vagyok. El vagyok keseredve, de szerintem nincs olyan ember, aki ilyen hírektől ne lenne elkeseredve. Ha tehetném, előre forgatnám az idő kerekét, hogy legyen már hétfő. Akkor megyek a nőgyógyászhoz. Kedden meg vissza a mai doktornőhöz. De kedden gyomor tükrözés is lesz. Az utolsó előtti vizsgálat, ahol azt keressük, hogy mitől emelkedettek a véremben a tumormarker értékek…
Pedig kézenfekvő volt.

Egy kis szünet volna jó, amikor nem kell orvoshoz menni. ? Egy kis szünet volna jó, amikor minden rendben van az életemben. ? Amikor kisimulnak a ráncok, amikor elül minden vihar. Nyugalmat szeretnék (meg Világbékét)… ?