Jajj… ?

Elérkezett a remek lehetőség, kórházban vagyok az ízületi fájdalmaim kivizsgálása érdekében. Ma “csak” fizikai vizsgálat volt. Amikor a harmadik orvos jött vizsgálni, akkor már egy kicsit zavarban voltam, nem vagyok én olyan fontos ember, hogy ennyien vizsgáljanak (arról nem beszélve, hogy olyan, mintha 15 percet tornáznék, de nem gyógytornát). Már a második után ki voltam, mint egy jól megtermett liba ?, a harmadik után el is aludtam. ? Aztán bejött 4 orvos (egy ismeretlen, meg a három, aki vizsgált), azt hittem vizit van, de mint tudjuk, hinni nem a kórházban kell. Nem vizit volt, hanem egy negyedik vizsgálat ?. Ekkor legalább annyit megtudtam, hogy kétféle betegségre gyanakodnak, de persze ezt nem nekem mondták, hanem egymás között beszélték meg a doktornők. Azt már tudom, hogy reggel vérvétel lesz, és holnap valamikor egy rakás röntgen. Azt is elmondták, hogy jövő héten valamikor lesz egy ultrahang az állkapcsomról, és egy másik az ujjaimról.
A 4 orvos közül az egyik szerint az SM okozza a tüneteimet ?, de a másik három -szerencsére- ezzel nem értett egyet (akkor vissza jutottam volna oda, ahol 2 hónapja tartottam), szerintük kétféle reumatikus betegség okozhatja a panaszaimat. ?
Nekem ugyan mindegy, hogy 2 vagy 22 nevet adnak neki, a lényeg, hogy a fájdalmaimtól megszabaduljak. Az elmúlt három hónap maga volt a rémálom, jó lenne magam mögött tudni ezt az egészet. Kizárólag ezért vállaltam az előreláthatóan 2-3 hét kórházat, és a cseppet sem kellemes PCR tesztet (visszasírtam a júniusit, amit a JF kórházban csináltak).

SM-es létem alatt soha nem voltam még hálás gát környéki bénulásért, de ha már jönnie kellett, a lehető legjobbkor jött. Amíg az erre kapott Medrolt szedtem, tizedennyi fájdalmam volt, mint jelenleg. Óriási szerencse, hogy a nyaralás elején még szednem kellett. ?
A gát környéki problémáim elég jól rendbe jöttek, igaz van 1-2 maradványtünet. Még reménykedem, hogy elmúlik, mert elég kellemetlen, de ha így marad, akkor így marad. ??‍♀️ A mostani melegfront nagyon megviselt, rengeteget alszom, kissé húzom a bal lábamat, és az egyensúlyom sincs a helyzet magaslatán. Ma pedig, a közelgő hidegfront és a szél okoztak fejfájást. Az jó lenne, ha nem jönne vissza a migrénes időszak, mert az előzőt is épphogy kihevertem.

Összességében nézve nincs rossz helyem, a lényeg, hogy tisztaság van, engem a többi sosem érdekelt (azért a JF kórház jobb, és azt már meg is szoktam). Itt a folyosón van a közös mosdó, és a közös fürdő, és mint tudjuk, közös lónak milyen a háta…. ??? Szerencse, hogy van fertőtlenítő kendőm (az ember legyen mindig jól felkészült). ?
Azt igazságtalannak tartom, hogy hétvégére nem lehet hazamenni, de bízom benne, hogy csak egy hétvégéről lesz szó, nem kettőről. ?