Kihívás

Valljuk be, az élet az SM-el maga egy kihívás. Sokszor az is, hogy reggel felkeljünk, tornázzunk, elkezdjük a napot. Vannak jobb és rosszabb periódusok, és van, amikor az egész Világ összeesküdik ellenünk, és semmi sem sikerül. Most éppen egy ilyen szakaszban vagyok, sokat szédülök, néha úgy érzem elájulok, miközben ennek látszólag semmi oka, vagyis “”csak”” az SM dolgozik a háttérben (vagy nem, de erre egyenlőre nincs bizonyíték, igaz az ellenkezőjére sem 😵). De én nem hagyom magam! Sokszor a vakmerőség határán biciklizem, és van, hogy jártányi erő nélkül megyek, és végzem a dolgom. A héten Medrolt szedtem, egészen pocsékul voltam/vagyok, de dolgoztam, fogorvosnál jártam, még takarítottam is, vagyis, alakulok. Ennek egyik legbiztosabb jele, hogy beneveztem egy bringás kihívásba, mely 05.01.-én lesz (méltó módja lesz megünnepelni a 8. házassági évfordulónkat). Amikor összeházasodtunk, még teljesen egészséges voltam, azóta meg…., félegészséges lettem. 😏 Mert vagy jól vagyok, vagy nem, de a kettő között nincs semmi átmenet. 🤷‍♀️ Tehát, most nem vagyok jól, ezért feltételezem, hogy 2 hét múlva kirobbanó erővel fogok rendelkezni… 😁 Ezért megyünk biciklizni, 30 km-t a Velencei-tó körül. 🚴‍♀️🚴‍♂️ Egy pici félelmem van csupán, ott azért van egy-két meredekebb szakasz (nem úgy, mint itthon), de az élet úgy szép, ha van benne némi kihívás, így semmi sem tarthat vissza attól, hogy belevágjunk (na jó, egy bénulás azért visszatartana…).

Túl az első harmadán elmondhatom, hogy belevágtam egy újabb tanfolyamba (aki olvasta a könyvemet, az érti ennek a jelentőségét), és egyenlőre jól haladok. A héten megcsúsztam egy kicsit, de ma mindent sikerült bepótolni, a feladatokat leadtam, és sikerrel jutottam túl minden akadályon, így hétfőn jön a második harmad kezdete. Nagyon várom, talán ez egyszer be is fogom fejezni, és lesz egy “papírom” arról, hogy az agyamban nem csak gócok és fekete lyukak vannak… 😁

Szóval, az élet egy kihívás, de az élet SM betegséggel, az egy olyan kihívás, aminek csak kevesen tudnak megfelelni. Néha szórakoztató, néha meg siralmas, de az biztos, hogy egy kicsit sem unalmas (különösen, ha erről teszünk is). 😁🚴‍♂️🚴‍♀️🤷‍♀️😏😁