Nem értem

Nem értem, hogy miért csak a rossz a jó? Miért csak annak van hírértéke, ha valami borzalmas dolog történik? A jó miért nem kell az embereknek? Miért baj az, ha valaki a történetének a jó oldalát szeretné mutatni? És nem azért, mert nincs rossz oldal. A jelenlegi Világ ontja magából a rosszat, miért nincs igény egy kis jóra? Miért veszett ki az emberekből az együtt örülés képessége? Miért kell mindennek a rossz oldalát nézni?

Elmondhatom, hogy extra hátránnyal indultam az Élet nevű “társasjáték” rajtjánál. Ennek ellenére élem pozitívan az életemet, nézem mindennek a jó oldalát, és látom meg a legapróbb reménysugarat ott is, ahol amúgy nagyítóval sem lehet megtalálni egy szikrányit sem. Tőlem idegen, hogy azért panaszkodjak, hogy sajnáljanak (engemet ne sajnáljanak, ha már, akkor érezzenek együtt velem), tőlem idegen, hogy mást mutassak, mint amit érzek, és tőlem idegen az irigykedés. Persze, így nem mindig egyszerű az élet, hiszen minden gondolatom rá van írva az arcomra, de inkább ilyen vagyok, mint álságos. 🤷🏻‍♀️ Nem játszmázom, az Élet túl rövid-, és értékes ehhez.

SM betegen is lehet vidám az élet, ez kizárólag felfogás kérdése. A hozzáállásomon múlik az, hogy az állapotomat jókedvűen elfogadom, vagy sírva tiltakozom ellene. Ez utóbbin mindenki keresztül megy, aki ezt a diagnózist kapja. De nem maradunk benne! Egy SM betegnek is van igénye a vidámságra, bolondozásra, jókedvre és boldogságra! Egy SM betegnek is van igénye arra, hogy az élet napos oldalán járjon, és hogy ezt büszkén meg tudja mutatni. De az embereknek ez nem kell (ma többszörösen utasítottak el). Egy “beteg” ne legyen jó kedvű, ne legyen boldog, ne legyen vidám…. Egy betegséggel élő ember legyen letargikus, mogorva, és beletörődő. Ezt elfogadják, megértik, és sajnos elvárják. Ilyen Világban élünk. Szomorú Világ ez, és én: Nem értem. 🤷🏻‍♀️