Lesz, ahogy lesz

 Azt hiszem, egy kicsit rágörcsöltem az Ocrevus engedélyre. Persze nagyon szeretném megkapni, mert úgy érzem, hogy segített, de miután nem rajtam múlik, el kellett engednem. Az emelkedett tumormarker érték után, az MRI eredménye sem egyértelmű. Igaz, hogy nincs aktív gócom (hurrá!), és több sem lett (hurrá!), de van egy olyan, ami 1 cm-es, és eddig ilyen nem volt (erről a gócról tavaly azt írták, hogy 6 mm-es). Ezért nem egyértelmű az eredmény. Szóval a NEAK által kért vizsgálatok közül 3-ból kettő nem egyértelmű (az onkológushoz pénteken megyek), emiatt tegnap el is sirattam magam. 🙂 Szépen eldöntöttem, hogy “biztos nem fogom megkapni”, és persze ezen jó sokáig méltatlankodtam. 

De tegnap megint tanultam valamit. Az SM Nem adom fel csoport 30 napos gyógytorna kihívása miatt tegnap is felültem a szobabiciklire. Ahogy tekertem, egyszer csak kitisztult az agyam a sok káros gondolattól, és átvette a helyét az elfogadás. Hiszen ezeken a dolgokon úgysem tudok változtatni. A leleteim olyanok amilyenek, majd az orvosok megmondják, hogy van-e valami gond. Ha nincs, akkor megkapom az Ocrevust, ha meg van, akkor úgyis azzal kell foglalkozni. 🤔

Büszke vagyok magamra, mert megint beleestem a türelmetlenség és a kétségbeesés csapdájába, de most ki is jöttem belőle, teljesen egyedül. Vagyis a sport segítségével. 🙂 Igyekszem megjegyezni ezt a jövőre nézve, mert ismerem magamat… 😁 Biztosan tudom, hogy nem ez volt az utolsó dolog, amin kétségbeestem. ☺️