Ma a teljes elkeseredés határán álltam, és estére már borzasztóan sajnáltam magam. Minden okom meg is volt erre, hiszen időnként úgy elvisz a fejem balra, mint akit “kupán vágtak” ?, emellett pedig egyik pillanatról a másikra szállt el a maradék erő a karomból és kézfejemből (ennek a telefonom látta kárát, mert éppen könyvet olvastam rajta, de kiesett a kezemből).
És akkor, megérkezett az emlékérmem és a hűtőmágnesem… ??
A “Mennyi bajom nincs” hálafutamra még a szülinapomkor neveztem be, 7 km-es távra, biciklin. Sikerült is teljesíteni (kicsit többet is), amitől hatalmas erőt kaptam a folytatáshoz. Azt is tudtam, hogy ha megkapom az érmet, elég lesz ránéznem, és mindjárt jobb kedvem lesz. Ez történt meg ma este.
Igazam volt. Ránéztem, és eszembe jutott, hogy mennyi bajom nincs. Nincs gátkörnyéki bénulásom, a lábam jól van, a szemem javulófélben, és mostanában, mintha több energiám lenne. Tehát egy csomó bajom nincs, mellette igazán elfér ez + az. ? Volt még egy kis ellenkezés bennem, hogy “azért milyen jó lenne, ha semmi bajom nem lenne!”, de ezt hamar elvetettem. Ahogy csak félegészséges vagyok, úgy tünetmentes sem leszek soha. Abból kell gazdálkodni, ami van, s akkor elmondhatom, hogy milyen jól állok. Ocrevus előtt sokkal rosszabb volt a helyzet. Ha az a kiindulópont, akkor most elvagyok.
Vagyis, csak nézőpont kérdése az egész. ??♀️ Mennyivel több bajom lehetne, de szerencsére nincs. És talán ez a pár bajom is elmúlik úgy, ahogy jött; egyik pillanatról a másikra. ?
