A terveket el kell felejteni

Hol van az az örökmozgó ember, aki voltam, aki minden szabadidejét sétával, kirándulással töltötte? Hol keressem azt a nőt, aki nem tudta a háziorvosa nevét, akinek halvány segéd fogalma sem volt a betegségekről, szakorvosokról, kezelési módokról?
Ez a személy nem létezik többé, a sors csúnyán megtréfálta.
Mostanában leginkább arról szól az életem, hogy -akár csak- perceket lopjak pihenésre, mert enélkül nem bírom fizikailag. A sok kirándulás ma már csak emlék, már annak is örülök, ha 3-500 métert egyben tudok sétálni vagy éppen sántikálni (a sántaságom nem az SM miatt bukkan fel a semmiből). Persze kis pihenő után lehet folytatni, de a legjobb az lenne, ha 300 méterenként le lehetne ülni. De nem lehet, erre még vidéken sincs lehetőség… A rohanó Világnak nincs szüksége padokra, és nincs szüksége pihenést igénylő emberekre (ez saját tapasztalat). Gépekre van szükség, akik fáradhatatlanok, és nem betegeskednek.
Megtanultam, hogy minden betegséget külön orvos kezel, már meg sem lepődök, ha egy újabb nyavalyát találnak nálam, és profi lettem abban, hogy mihez kell nyúlnom, ha valahol fáj/zsibbad/szorul/bizsereg/stb.. 🤷‍♀️
Nincs a fentiekkel semmi gond, beletörődtem/elfogadtam, úgysem tehetek mást… Nem nagyon szoktam lázadozni, mert tudom, hogy lehetne ennél sokkal rosszabb; jártam már azon az úton is, és szerencsém van, hogy most nem ott vagyok. Szerencse kérdése, mert ez a kiszámíthatatlan kórság bármikor fordulhat rossz irányba, és igen tudom, örüljek annak, hogy még tudok biciklizni (hányszor kaptam már meg ezt a mondatot!) De valóban csak a szerencsén múlik? Tényleg egy megfoghatatlan valami irányítja az SM alakulását? Vagy tehetek én is magamért? Vannak dolgok, amiken nem tudunk segíteni, bármennyire is szeretnénk, vannak olyanok, melyek külső segítséggel javulhatnak, és igen, van amiért mi magunk tehetünk a legtöbbet. (Ebben a mondatban 8,5 év tapasztalata van benne.) 😉
Úgy alakult, hogy el kellett mennem a gyógyszertárba, mert a férjem délelőtt dolgozott, a patika meg 12-kor bezár, de anyósomnak elfogyott az egyik gyógyszere. Korán mentem, még nem is volt meleg, de nem jártam meg gyorsan, mert “bal” lábbal keltem, így a máskor 25 perces séta 45 perc volt oda, és ugyanennyi vissza. Aztán 3 órával később fodrászhoz mentem (vagyis volt időm pihenni a két séta között). A fodrász 20 percnyi sétára van tőlünk, de a reggeli tapasztalat miatt további 20 perccel hamarabb indultam el, mégis késtem 7 percet. Nem nagy ügy, ennyi késés bőven belefér, na de akkor is… Eléggé megviselt a meleg, pedig “csak” 30 fok volt. Hiába lakom vidéken nagyon szomorúvá tesz az a tény, hogy a telkek előtt minden (IS) le van betonozva/tér-kövezve, tehát egy szem árnyék sincsen sehol, a fű-fa-virág ritka kincs. 🙁 A fodrásztól a férjemmel jöttem haza, mert azt terveztük, hogy elmegyünk sátorozni a Tisza tóra, ott töltjük a hétvégét. De ezt felül kellett írni, most úgy van, hogy holnap reggel indulunk, de lélekben már erről is lemondtam. Nyilván pislákol bennem egy halvány reménysugár, hogy reggel a “jobbik” lábammal kelek fel, mert nagy vágyam egy holnap esti program 🚴‍♀️🚴‍♂️, de nem fog összedőlni a Világ (csak egy kicsit), ha ez mégsem sikerül.
A fentieket csak azért írtam le, mert -számomra- mindennél nehezebb ezt a kiszámíthatatlanságot elviselni. Voltam már fél-béna és félvak is, túl vagyok az önkatéterezés bonyolult lelki hátterén, és azt is megtapasztaltam már többször, hogy adott esetben egy bot, a függetlenségem elengedhetetlen kelléke lehet. Sokat fejlődtem a türelmetlenség terén, de nem sikerül elfogadnom az elfogadhatatlant. Nem tudom megemészteni, hogy az életem tervezhetetlen lett.
Aki ismer tudja, nekem a távlati célok adják az erőt, segítenek a pozitív gondolkodás megtartásában, és átlendítenek a holtpontokon. Mostanában egyre több az újratervezés, egyre több program hiúsul meg, mert én fáradt vagyok/melegem van/ vigyáznom kell magamra/ vagy mert csak akármi van velem. 🙁

Persze nincs baj, csak meg kell tanulnom távlati tervek nélkül élni, de ez egyenlőre meghaladja a képességeimet. 🤷‍♀️

Vélemény, hozzászólás?