Hurrá, nyaralunk!

Ez egy hálaadó bejegyzés lesz. ?Április elején, amikor félvakon és fél-bénán feküdtem a kórházban, és csöpögött belém a Medrol, nem hittem abban, hogy idén a saját lábamon megyek nyaralni (igazából még az is megfordult a fejemben, hogy nem tudunk majd nyaralni). Ehhez képest tegnap, a késő délutáni érkezésünket követően elbicikliztünk a tiszafüredi strandra megnézni, hogy ma hol fogunk fürödni. És ezért én nagyon hálás vagyok az orvosomnak, a férjemnek, a Jóistennek, és nem utolsósorban, saját magamnak. Ezt az oda-vissza 4 km-es távot rengeteg fájdalomnak, fegyelmezettségnek, könnynek, munkának, feszült figyelemnek, és akaraterőnek köszönhetően tudtam végig tekerni. És ott a strandon elsírtam magam, de azok a büszkeség könnyei voltak. Mert eszembe jutott, hogy honnan indultam, hogy mi volt velem még 3 nappal ezelőtt is, és mégis, eljutottam ide, ahol ma még úszni is fogok (amit a Covid miatt időtlen idők óta nem tudtam). És igen, van egy rakás maradványtünetem, lett egy enyhe hólyaggyulladásom (amit Walurinallal próbálok kezelni), a bal lábammal nem tekerek és néha-néha leesik a pedálról is, de mindez nem számít. Nem számít, mert a bicajon ülve egészségesebb vagyok, mint gyalog. Minden egyes méter új és új erőt ad a hétköznapi küzdelmekhez.