Jaj nekem…

Nem tudom, mi jön még, és most nem mondhatnám, hogy kíváncsian várom a jövőt. 😳 Persze tudtam, hogy gond van, tudtam, hogy műteni kell, de őszintén megmondom, azt álmomban sem gondoltam, hogy rosszindulatú is lehet a petefészkemben lévő elváltozás. 🥺
Az onkológus ma továbbküldött ultrahangra és vérvételre. Ez utóbbi azért kell, mert látni akarja, hogy a tumormarker érték növekedett-e. Az ultrahangon túl vagyok, az ott elhangzottakon még nem. Az ultrahangos doktornő szerint, “ez nem egy jóindulatú elváltozás”. Kaptam képet is, megmutatta mit kell rajta nézni. Mit mondjak, egy kisbabát ábrázoló ultrahangos képének jobban örültem volna…

A dühödt elkeseredést váltja a sírás, és így tovább. 35 éves koromban eldöntöttem, hogy nekem nem lesz rosszindulatú daganatom, erre tessék, mégis lett…. Persze “tettem” is érte, de amikor annyira szerettünk volna gyereket… A második lombik előtt felhívták a figyelmemet, hogy a rengeteg hormon később okozhat gondokat. Csak akkor úgy voltam vele, hogy velem ez nem fordulhat elő. Bíztam a sorsban, vagy a Jóistenben, vagy magamban…, vagy már magam sem tudom, hogy miben. Az az egy biztos, hogy ma is mindent ugyanúgy csinálnék, mint 10 évvel ezelőtt, és ma is nagyon fáj, hogy végül nem sikerült. Lett helyette SM, aztán RA és SPA, és még egy daganat is.
Úgy szeretnék ebből a rémálomból felébredni!

Azért van a történetnek jó oldala is, hiszen nagyon korán felfedezték. Persze nézőpont kérdése, de milyen “szerencsés” vagyok, hogy sokízületi gyulladásom lett, és kórházba kerültem vele. Milyen szerencsés vagyok, hogy alapos orvosokkal hozott össze a sors, akik mindenre kiterjedő vizsgálatot végeztek. Hiszen enélkül nem derült volna ki, hogy baj van. Az új ajánlások miatt, csak idén év végén mentem volna rákszűrésre (2 évente ajánlott), és amilyen gyorsan változik ez az “izé”, lehet, addigra már késésben lennék.

Semmi sem történik véletlenül…