Kb. 6 hete fáj a derekam, napról-napra egyre intenzívebben. A reuma kórházban azt mondta az orvos, majd amikor befekszem, kapok olyan kezeléseket, melyektől jelentős enyhülést tapasztalhatok. 🙄 Emellé felírt egy fájdalomcsillapítót, mely azon kívül, hogy elkábít (kiüt), nem használ a fájdalomra. Múlt pénteken mentem a szokásos havi vérvételre, de miután a férjem egész héten beteg volt, buszoztam. Ültem egyszer 1 órát, majd átszállásokkal együtt még egy felet is. Mire odaértem olyan fájdalmaim voltak, hogy potyogtak a könnyeim, nem volt jó se ülni, se állni, se menni, se semmi. 😭 Az orvosom kérdezte, hogy mi a baj, röviden elmondtam neki, majd megbeszéltük, hogy a szombaton az ügyeleti idejében megvizsgál.
Az eredmény szerint lehetséges, hogy porckorong sérvem van (csak fizikai vizsgálat volt), erre kaptam is gyógyszereket, melyek mára ismét embert faragtak belőlem. 🙏 Hálás vagyok a sorsnak, hogy járok a vérvételekre, mert nem nem is tudom hányadik eset volt a mostani, annyiszor segített már a neurológusom az SM-en kívüli egyéb nyavalyáimban.
Ágyban fekve, önmagamat sajnálva, volt időm gondolkozni. Egyrészt azon, hogy miért ver a sors szinte a megszületésem óta?- persze erre nincs-, és nem is lesz válasz… Másrészt meg azon, hogy ha az egyik orvos mindent megtesz a betegeiért, akkor a másik miért nem tud legalább egy kicsit empatikus lenni?- erre van 1-2 gondolatom, de jobb ha megtartom magamnak. Ahogy a nőgyógyászati problémámat is a sors fogja elrendezni (vagy szétdurranok a hormonoktól vagy nem), úgy a reuma is effelé halad rohamtempóban (máskor is szerencsém lesz, vagy sem).
Rá kellett jönnöm, hogy megöregedtem, el-, és belefáradtam a sok küzdelembe.
Jó volna megpihenni, nem küzdeni, csak úgy létezni.
Élvezni az életet, és ami még hátra van, azt nyugalomban tölteni. 🙏
Az hiszem, ez vágyálom marad mindörökre….
