Miért?

10 napja kaptam meg az Ocrevust. 🙏
Csütörtök-pénteken már elég fittnek éreztem magam, a reggeli vérnyomás esés is elviselhetőre mérséklődött. Tegnap és ma azonban minden kezdődött elölről. 😔 Reggeli után a vérnyomásom leesik (most 90 körül megáll), és órákon keresztül alkalmatlan vagyok bármire is. Nehezen találom a szavakat, alig-alig forog a nyelvem, nehéz gondolkozni, és már attól kifulladok, hogy elmegyek a szobából a konyhába (ez talán 15-20 lépés). A délelőtt rá is megy erre, aztán pedig egész nap fáradt maradok.
2 orvos (diabetológus, háziorvos) is azt mondta, hogy az egyik izomlazító gyógyszer tehet róla (igaz, hogy este is szedem, és akkor semmi bajom nincsen), ezért a neurológusom átalakította az adagolását, hátha így jobb lenne. A kétfelé elosztott reggeli gyógyszermennyiség 1-2 napig javított a helyzeten (100 körül megállt a vérnyomásom), de aztán ismét jött a kellemetlen esés, az “azt sem tudom hol vagyok” érzés. 😵 Este továbbra is egész tablettát szedek (19 órakor), ezek után még zuhanyzom, tévézek, beszélgetünk a férjemmel, és általában 22 órakor elalszom (ez régi beidegződés). Nem esik le a vérnyomásom, nem leszek rosszul a gyógyszertől, kizárólag reggel van ez. Az a baj, hogy erre a tablettára nagy szükségem van, már a megosztott reggeli adag is gát környéki problémát okoz. 🤦‍♀️
Pénteken este ismét látótér kiesésem volt szikralátással, melynek elmúltával visszajött az éles fájdalom a bal szemembe, és ugyanolyan rosszul látok, mint a szteroid előtt. 😔 Ma reggelre annyit javult a helyzet, hogy “csak” tompán fáj, de sajnos továbbra is összemosódik minden.

Nem értem, hogy miért történik mindez?
Érzem, hogy ha kiderül a vérnyomás esés igazi oka, akkor rohamosan javulni fog a fizikai állapotom. De. Mi a helyzet a szememmel? Nem erőltettem meg, mert nem esett jól olvasni vele. Mitől jönnek ezek a látótér kiesések (régebben volt aurás migrénem, de az utóbbi időben kizárólag a szemtünet van, és szinte azonnal látásromlást okoz, de fejfájás nincs hozzá)? Persze a kérdés költői, a múltkor a szemész sem tudta rá a választ. 🤷‍♀️

Nagyon szeretnék már jól lenni! 🙏🙏🙏
03.22-től szeretnék jól teljesíteni az új munkahelyemen! 🙏
A szülinapomon nagyon szeretnék kirándulni, biciklizni! 🙏
Nagyon szeretnék már jól lenni! 🙏🙏🙏